Budapest. Egyes információk szerint politikusokat és üzletembereket is magával ránthat a börtönre ítélt, jelenleg az USA-ban tartózkodó énekesnő. Lehet, csak fegyverként használja információit a szabadulás reményében.
Nem véletlenül említette meg Kulcsár Attila nevét Zalatnay Sarolta a Blikknek adott interjújában.
Zalatnay kipakolna
Nem véletlenül említette meg Kulcsár Attila nevét Zalatnay Sarolta a Blikknek adott interjújában. A volt bróker sokat tud bizonyos körökről. Kulcsár Attilát házi őrizetbe helyezték, és megszüntették előzetes letartóztatását. Zalatnay Cini most ugyanezt a fegyvert vetheti be. Említette ugyanis interjújában, hogy nem hallgat tovább, s azok, akik átverték, és akik miatt ilyen helyzetbe került – elsősorban politikusok és üzletemberek – reszkethetnek.
Cinit három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt. Cini útlevelét az ítélet kihirdetése után sem vonták be, így legálisan utazhatott külföldre. Zalatnay az USA-ba repült, hogy válását intézze. A Mai Nap értesülései szerint azonban Cini Los Angeles-i ügyvédje sem tudott az utazásról. Csető Ildikó hallott a súlyos ítéletről, s nem ért vele egyet. Mint elmondta, ügyfele nem közölte vele, hogy Amerikába érkezik. Zalatnay terveiről és hollétéről nem tud.
Hogy még kuszább legyen az ügy, arról a férj, Márton Csaba exbarátnője, és maga Zalatnay tett. Miklós Mónika a Színes Mai Lapnak elmondta, Cininek 2013-ig érvényes vízuma van az USA-ban. A tárgyalás, amelyre Cini utazott, elmaradt, és mint Mónika közölte, ő erről már két hete tudott, így Zalatnaynak is tudnia kellett, hogy potyára utazik Amerikába. Az énekesnő jelenleg zöldkártyára vár az USA-ban, és Mónika szerint könynyen előfordulhat, hogy nem utazik haza a jogerősen elítélt Cini.
Mindezt határozottan cáfolta a Blikknek maga Zalatnay, aki számára érthetetlen, hogy két ember magánügyénél, a válásnál egy harmadik személy is jelen legyen. Az énekesnő szeretett volna beszélni a férjével is, de csak Mónikát „kapta”, akiből azonban nem kér. Jövőbeli terveire utalva Cini közölte, vasárnap már Budapesten lesz, Niki, kislánya nagy örömére. Cini naivnak tartja magát, amiért hallgatott, és nem nevezete meg azokat az üzletembereket és politikusokat, akik becsapták. De mint mondta, talán még nem késő, és élő adásban teszi meg mindezt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.