WHO: az UV-sugárzás okozza a melanómás megbetegedések több mint 80 százalékát világszerte

meleg idő

A gyorsan terjedő, bár általában megakadályozható melanóma bőrbetegség az esetek több mint 80 százalékában az UV-sugárzásnak való kitettségnek tudható be - derül ki a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) legfrissebb jelentéséből, amelyet a héten tettek közzé.

A melanóma (melanoma malignum) a festéktartalmú sejtek - hétköznapi nevén az anyajegy - rosszindulatú daganatos elváltozása, amely gyakran aszimmetrikus, a határai szabálytalanok, többszínű, növekszik, illetve változtatja a külsejét. A világban 2022-ben észlelt melanómás megbetegedések közül közel 332 ezer, azaz 83 százalék kiváltója volt az UV-sugárzás - olvasható az International Journal of Cancer (IJC) című tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmányban. A betegség 58 700 esetben végződött abban az évben halálozással. Az UV-sugárzással kapcsolatos esetek aránya magasabb volt a férfiak esetében, 86 százalék; a nőknél 79 százalék volt - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosított szervezetének közleményében. A kutatók azt is megfigyelték, hogy "a melanóma előfordulása a világ régiói szerint jelentősen változik", egyrészt az UV-sugárzásnak kitettség különböző szintje szerint, valamint amiatt, hogy a világos bőrű lakosság esetében a melanóma kialakulásának a kockázata jóval magasabb - olvasható az IARC tanulmányában.

Az UV-sugárzás okozta daganatos megbetegedések legmagasabb arányát (több mint 95 százalékát) Ausztráliában és Új-Zélandon, valamint Észak-Európában és Észak-Amerikában tapasztalták. Míg a melanóma a múltban ritka betegség volt, az elmúlt évtizedekben megemelkedett az UV-sugárzás kockázata - napozás, erős napsugárzás jellemezte térségben történő utazás -, és ez jelentősen megnövelte a megbetegedés előfordulását, elsősorban a világos bőrű népesség körében - mutatott rá az IARC. Azokban az országokban, ahol történelmileg magas volt az UV-sugárzás okozta megbetegedések száma, csökkent ugyan az előfordulása a fiatalabb nemzedékek körében, a népesség számának növekedésének és elöregedésének következtében viszont feltehetően lényegesen nő az évente diagnosztizált melanómás esetek száma.

Egy minapi előrejelzés szerint 2040-ben több mint 510 ezer megbetegedés és 96 ezer halálozás - azaz a jelenleginél 50, illetve 68 százalékkal több - várható a WHO szakosított szervezete szerint. Oliver Langselius, a tanulmány fő szerzője szerint - akit a közleményben idéztek - "a melanómás esetek többsége elkerülhető". A kutató rámutatott arra, hogy sürgősen szükség van a közegészségügyi erőfeszítések fokozására a napsugárzás elleni védelem érdekében, elsősorban a magas kockázatú térségekben és az idősödő népesség körében. Noha az elmúlt két-három évtizedben rendszeresen nőtt az új megbetegedések száma, javult a szűrés, és új kezelési módszereket fejlesztettek ki - emelték ki a kutatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?