Párizs. Új vizsgálatot rendelt el a francia igazságszolgáltatás Henri Paul sofőr ellen, akinek gépkocsijában szörnyet halt Diana walesi hercegnő és barátja, Dodi al-Fayed szaúdi származású üzletember 1997. augusztus 31-én.
Vizsgálat Franciaországban
A korábbi vizsgálat azt állapította meg, hogy Henri Paul a szerencsétlenség idején részeg volt és nagyon gyorsan hajtott. A sofőrt egyesek alkoholistának állították be. Ugyanakkor Paul szülei azt állítják, hogy fiuk nem volt iszákos és a megvizsgált vérminta nem az övé volt. Corinne Goetzmann bíró, akihez Paul szülei és Mohamed al-Fayed, Dodi apja 2002-ben fordultak panaszukkal, tavaly márciusban érvénytelenítette az ügy e kitételeit, minden további vizsgálat nélkül. Al-Fayed fellebbezésére azonban a vizsgálóbírók kamarája felszólította Goetzmann asszonyt, hogy hallgassa ki őt. Ezután a bírónő ismét az eljárás megszüntetését rendelte el. Az újabb fellebbezésre reagált úgy júniusban a kamara, hogy Goetzmannak tovább kell folytatnia a vizsgálatot. Az is elképzelhető, hogy az ügyet egy másik vizsgálóbírónak adják át. Mohamed al-Fayed ügyvédje máris küldött egy ilyen értelmű levelet Corinne Goetzmannak.
Szeptember 14-én döntenek ama három fotós perében, akik a szerencsétlenségről felvételeket készítettek. Mindhármukat a személyiségi jog megsértésével vádolták, de tavaly novemberben felmentették őket. Az ügyész és al-Fayed azonban fellebbezett az ítélet ellen. A fotókat sosem hozták nyilvánosságra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.