Panoráma

VIDEÓ: A Tesla bemutatta az autóalkatrészekből épített humanoid robotját

Több millió példány gyártását tervezik. Várhatóan 20 ezer dollárba kerül majd.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. október 1. 19:15

robot k
- Shutterstock-felvétel

Emberszabású robotot ígért és egy önállóan sétáló, finoman mozgó prototípust, valamint egy korlátozottan mozgásképes, de a szériagyártáshoz közeli kialakítású, állványra szerelt példányt mutatott be a Tesla a pénteki AI Day nevű rendezvényén – számolt be a Telex.

A Bumble C néven bemutatott fejlesztői példányról Elon Musk elmondta, hogy a robot hat hónapig tartó fejlesztéséhez a cég autóiban található érzékelőket használták fel, később viszont több millió példány gyártását tervezik és a végleges változat nem lesz drága, hiszen várhatóan 20 ezer dollárba kerül majd.

A munkacélokra szánt robotba 2,3 kilowattóra kapacitású akkumulátort építenek, amellyel egy teljes napig bírja majd, két feltöltés közt. Az Autopilot algoritmusával képes tájékozódni a környezetében, illetve felismeri a tárgyakat és az embereket. A kezébe épített tizenegy aktuátor segítségével minden ujját, a tenyerét és a csuklóját is külön képes mozgatni, sőt, az összes végtagja szintén mozgásképes lesz, amiről huszonnyolc elektronikai egység gondoskodik.

Az emberszerű robot ezen kívül többféle vezeték nélküli adatkapcsolatra, illetve beszédfelismerésre is képes, de hardveresen szintén be lehet avatkozni a működésébe. Ez azért fontos, mert szükség esetében bármikor le lehet állítani, nehogy egy téves döntés következtében veszélyes helyzetet okozzon.

A végleges Optimus-változat gyártásáig még számos technológiai akadályt szeretnének leküzdeni a Tesla fejlesztői. A mérnökcsapat néhány hónapon, esetleg éven belül tervezi lezárni a folyamatot, ugyanakkor Musk elképzelhetőnek tartja, hogy az emberszerű robotok gyártása már jövőre megkezdődik.

(Telex)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hitelek

A hiteltörlesztőknek fel kell készülniük a magasabb kamatokra

foci-vb

Ki nyeri a foci-vb-t olvasóink szerint?

ingatlanadó

Az ingatlanadót és a szemétdíjakat is emelik az önkormányzatok

A listára ingyenesen lehet feliratkozni, a jövőben a cégeknek, mielőtt valakivel kapcsolatba lépnek, előbb ellenőrizniük kell, hogy az illető telefonszáma szerepel-e a tiltások között 

Végleg vége a zaklató, marketinges hívásoknak

koronavírus

Több mint 150 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Szlovákiában

d

Ezt a 10 élelmiszert a szavatossági idő lejárta után is megeheti!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.