Washington. Az orvosok mindig rosszallják, ha a védőoltások veszélyeiről esik szó, pedig tény: ami milliókat óv meg a betegségtől, az néhány ember esetében súlyos megbetegedést idézhet elő. ĺgy van ez az Egyesült Államokban újra bevezetett himlőoltással is.
Veszélyes védelem
Csakhogy a védőoltások újbóli megkezdésének vannak veszélyei is: a korábbi tapasztalatokból ismert, hogy minden egymillió beoltott ember közül legföljebb félszáz esetben súlyos mellékhatások is bekövetkezhetnek, s egy-két ember bele is halhat ezekbe. Emellett a kockázatot fokozza, hogy a mostani védőoltás – a hosszú kihagyás miatt – úgy éri majd a szervezetet, mintha először oltanák be az illetőt ilyen szerekkel, azaz a hatások még kiszámíthatatlanabbak. A veszélyt jelzi, hogy maga Bush kijelentette: ő, mint a hadsereg főparancsnoka, természetesen beoltatja magát, de családja nem kap ilyen vakcinát.
A francia Aventis-Pasteur cég nemrégiben bejelentette, hogy sikerült kifejleszteniük egy új himlőellenes oltást, amely tisztább – azaz kevésbé veszélyes –, mint az Amerikában alkalmazott szer. Csakhogy a kifejlesztéstől az oltás forgalomba hozataláig még legalább egy évre lenne szükség, miközben egyelőre megrendelést sem kaptak a francia államtól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.