Peking. Végveszélyben van a Kínai Nagy Fal – jelentette be a napokban a pekingi kormány. A turisták kíméletlen magatartása, új fejlesztési projektek és a műemlékvédelemhez szükséges pénzösszegek hiánya együttesen vezet a mind gyorsabb pusztuláshoz.
Veszélyben a kínai fal
Peking. Végveszélyben van a Kínai Nagy Fal – jelentette be a napokban a pekingi kormány. A turisták kíméletlen magatartása, új fejlesztési projektek és a műemlékvédelemhez szükséges pénzösszegek hiánya együttesen vezet a mind gyorsabb pusztuláshoz. Az Új Kína hírügynökség szerint az eredeti építménynek mára már csak egy harmada maradt fenn és az is egyre inkább málladozik. A fal építése Kr.e. 221-207 között kezdődött a Csin-dinasztia uralkodása alatt. A fal Pekinget körülvevő szakaszait a Ming-dinasztia idején, 1368 és 1644 között építették. Egyes részeit 1949, a kommunista uralom kezdete óta restaurálták. A fal a Pekingtől keletre fekvő partvidéktől egészen az észak-nyugati Kanszu tartományig húzódik. Eredeti hosszát legkevesebb 2900 kilométerre becsülik. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.