IGIK, azaz Ister-Granum Ifjúsági Klub. Ez egy olyan szervezet, amely Párkány és környéke azon fiataljait tömöríti, akik tenni szeretnének lakóhelyük fejlődéséért, kulturális életéért, együttműködve az esztergomi ifjúsági szervezetekkel.
Végre már beindult!
Párkányban és a környékbeli falvakban koordinátoraink vannak, akik az adott településsel kapcsolatos dolgokért felelnek. Szervezetünk tagjai: Bajta, Leléd, Szalka, Muzsla, Szőgyén fiataljai.
MI A KÖZÖSSÉG LÉNYEGE?
Olyan összefogás, mellyel egymást tudjuk támogatni különböző aktivitásokban. Fontos a jól működő kommunikáció, informálódás, ötletgyűjtés. Ehhez eszközként szolgálnak a vitafórumok, felvilágosító előadások, régiós szervezetekkel való kapcsolatok kiépítése. Ezen kívül, közösség fejlesztő tréningeket rendezünk, melyek több naposak. Az ilyen programokon a jövőbeli terveink kerülnek megvitatásra, valamint a lelki motivációnkat próbáljuk növelni. Szervezetünk környékbeli rendezvényekről szóló információkat és műsorajánlatot tartalmazó szórólapokat tervez készíteni. A jövőben szeretnénk segíteni a középiskolásokat pályaválasztási ügyekben.
A napokban rendeztük meg a második ifjúsági bálunkat, melynek egy kis falu, Bajta kultúrháza adott otthont. A zenét a fiatal és lendületes Sandwich zenekar szolgáltatta. Zenészeik Izrael Diana és Sztruhár György fergeteges hangulatú bulit teremtettek. A kultúrház hamar benépesült, kb. száz fiatal és idősebb (de lélekben továbbra is fiatal) környékbeli mulatott együtt. Természetesen a határon túli barátaink is részt vettek a rendezvényen. Az est fényét a szőgyéni Bumeráng színjátszó csoport frappáns előadása növelte. A tombolán értékes díjakat lehetett nyerni és megválasztották a bál királynőjét is. A hajnalig tartó dínom-dánom sajnos véget ért, de remélhetőleg jövőre találkozunk, nem biztos, hogy ugyanitt, de ugyanilyen jó hangulatban.
Köszönet illeti a bajtai, lelédi és a szalkai fiatalokat, akik a bál megszervezésének oroszlánrészét – időt és energiát nem sajnálva – elvállalták. Nélkülük az Ifibál nem jöhetett volna létre!
Végszóként pedig csak annyit írnék, hogy szeretettel várunk minden olyan jelentkezőt, aki közénk szeretne tartozni. Érdeklődni lehet a 0908/681-965ös telefonszámon, vagy az [email protected] címen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.