Védett elefántot ejtett el egy vadász Botswanában

elefánt
Botswana |

A természetvédők dühét váltotta ki Botswanában, hogy kutatási célokból nyomkövetővel ellátott, védett elefántot ejtett el egy vadász az északi országrészben, egy Namíbiával határos ellenőrzött vadászterületen.

Az állat megölése kínos incidens az afrikai ország kormánya számára, amely öt évig tartó tilalom után idén májusban engedélyezte az elefántvadászatot.

A környezetvédelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint a malőr november 24-én történt Dobe térségében. A nyomkövetőt viselő elefántok elejtése szigorúan tilos, a hivatásos vadász és kliense azzal védekezett, hogy szemből nem látták a nyakörvet az állaton.

A Kalahari Természetvédelmi Társaság felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a hivatásos vadász engedélyét és ezzel küldjön egyértelmű figyelmeztetést a többi, vadásztatással foglalkozó magánvállalkozónak.

A környezetvédelmi minisztérium sajnálatosnak nevezte az esetet, és azt ígérte, mindent megtesz hasonló baklövések megelőzésére.

A botswanai kormány valamivel kevesebb mint 400 elefánt elejtésére ad ki engedélyt évente.

Az öt éve betiltott elefántvadászat felújítását Mokgeweetsi Masisi elnök azért engedélyezte, hogy megakadályozza az állomány túlszaporodást és többletbevételhez juttassa az államkincstárt.

Botswanában él az afrikai elefántok egyharmada, körülbelül 135 ezer állat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?