Tarr György, a világbajnok komáromi kajaknégyes tagja
„Ha egy kemény edzésről vagy valamilyen versenyről hazajövök, jó fáradtan, legjobban annak örülök, hogy otthon lehetek. Most legalább egy kis nyarunk is lesz, mert idén korábban volt a világbajnokság, máskor augusztus végéig gürizünk. A pekingi előolimpia után pihenünk is egy kicsit, kirándulgatunk, élvezzük a semmittevést, meg erőt gyűjtünk a további kemény munkához, mert a jövő évi olimpia mindennél fontosabb számunkra. Most, hogy Duisburgban megszereztük a kvótát, ráadásul megnyertük az ötszázat is, úgy tűnik, az én helyem is biztos a hajóban.
A verseny után nagy volt az ünnepség, már ott Duisburgban rendeztek egy fogadást, aztán itthon várt a család. Az ünnepléssel úgy van, hogy az ember még egy ideig magában hordozza a felgyülemlett feszültséget, de pár nap alatt feloldódik. Legkönnyebben családi körben. Anyu finomakat főz, most is vár már – Újházi tyúklevessel, mert ezt imádom, lesz majonézes krumplisaláta rántott hússal. Ez ugyan már elcsépelt, de én nagyon szeretem. Én nem tudok főzni, legfeljebb egy rántottát készítek magamnak, de annál jobban megnyalom a számat anyu főztjétől. S attól is, amit a mama, azaz a nagymama, aki szintén Komáromban lakik, hozzátesz – ugyanis ő az édességfelelős. Nála nem szoktam megrendelni, hogy mi legyen az, amivel vár, de ő tudja, hogy a krémes süteményeket szeretem, a pudingos gyümölcstortákat meg hasonlókat. Kedvencem a joghurttorta meg a tiramisu. Azt a nővérem szokta készíteni, de ő most nincs itthon, kinn dolgozik Oroszországban, így az is a nagymama dolga.” (uk)
Joghurttorta
Hozzávalók: 0,5 liter gyümölcsjoghurt, 4 dl tejszín, 2–2,5 evőkanál étkezési zselatin, 20 dkg kristálycukor, 1 zacskó tortazselé, ízlés szerint gyümölcs.
Elkészítése: A cukrot és az étkezési zselatint egy tűzálló edényben összekeverjük, majd beleöntjük a fél liter joghurtot, s állandó keverés közben felforraljuk. Ha forrni kezd, levesszük a tűzről, és langyosra hűtjük. Közben a tejszínből habot verünk, a kemény habba óvatosan belekeverjük a langyosra hűlt joghurtot. Egy kapcsos tortaformát kivajazunk, beleöntjük a joghurtos masszát, és betesszük a hűtőbe. Ha a teteje bebőrösödik (az ujjunkkal is ellenőrizhetjük, hogy dermedt-e), a tetejére gyümölcsöt rakunk. Közben az utasítás szerint elkészítjük a gyümölcszselét, langyosan a gyümölcs tetejére öntjük, aztán ismét jól lehűtjük. Ha kihűlt, levesszük róla a tortakarikát, és tálra tesszük.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.