A komáromi Selye János Gimnázium ebben évben is bekapcsolódott a Kárpát-medencei nemzetközi földrajzversenybe, melynek országos döntőjére ezúttal a meleghegyi Drieňok környezetvédelmi központban került sor a közelmúltban.
Újabb komáromi siker
Maga a verseny két fő részből állt: egy tesztszerű írásbeli, ill. egy szabadon választott témából tartott szóbeli fordulóból. Ez utóbbira a résztvevők komoly plakátokkal és mondhatni látványos prezentációkkal készültek. Természetesen az alap- és középiskolásokat külön kategóriákban értékelték.
Iskolánk jó hírnevét idén is öregbítettük, hiszen négyen indultunk a megmérettetésen, s hárman tovább is jutottunk az augusztusi nemzetközi fordulóba. Tizenhat versenyző közül Nagy Viktória az első, Zuber Szilvia a második, Vrábel Tünde a negyedik, Németh Gergely pedig a tizedik helyen végzett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.