Egyre több részlet derül ki Jákli Mónika tragikus balesetéről. Boráros Gábor, a volt partner és gyermekük édesapja a Nový čas-nak adott interjúban részleteket közölt a baleset körülményeiről, és beszélt a vizsgálat jelenlegi állásáról, valamint arról is, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy volt párját korábban többször bántalmazták.
Új részletek derülnek ki az influenszer balesetéről, Boráros is megszólalt
Boráros Gábor MMA-harcos, Jákli Mónika volt partnere és közös gyermekük édesapja a Nový čas-nak adott interjúban beszélt a tragikus baleset körülményeiről. A férfi szerint a sajtóban többször tévesen jelent meg, hogy az eset Nagymegyer felől Alistál irányába történt. A valóságban a térfigyelő kamerák felvételei alapján a Mercedes, amelyet Mónika vezetett, Nagymegyer irányába haladt – szemben a korábbi beszámolókkal. Boráros kiemelte, hogy a helyszínen jelen lévő szemtanúk, pontosan látták a nyomokat, amelyek megerősítik az ellentétes irányt. Erről ő maga is megbizonyosodott, amikor kiment a helyszínre.
A tragédia körülményei
A balesetet megelőzően Jákli Mónika feltehetően nagy sebességgel ment egy Mercedes S 580 típusú autóval, majd lesodródott az útról és fának csapódott. A kiérkező mentősöknek a helyszínen még sikerült újraéleszteni a népszerű influenszert, azonban a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.
A baleset hajnali négy körül történt ködös időben. Az eddigi vizsgálatok nem tisztázták, miért indult az influenszer éppen Nagymegyer felé, illetve milyen sebességgel haladt. A hatóságok több helyszínről gyűjtik a kamerafelvételeket, Nagymegyeren és környékén, valamint benzinkutaknál, hogy rekonstruálni tudják a jármű mozgását és a baleset pontos menetét. Boráros szerint a feldolgozás után remélhetőleg tisztább kép rajzolódik ki a történtekről.
Volt párja szerint bántalmazták az influenszert
A Nový čas-nak Boráros elárulta, hogy több, egymástól független forrás beszámolója szerint Mónikát korábban bántalmazták. Szerinte ez magyarázatul szolgálhat arra is, hogy volt párja miért nem volt az időjárási viszonyoknak megfelelően felöltözve. „Mindezek fényében nem kizárt, hogy a legutóbbi esetben is hasonló történhetett: elképzelhető, hogy Móni félelemből indult el, menekülni próbált, attól tartva, hogy ismét bántalmazás érheti” – mondta az MMA-harcos.
Boráros szerint ezeket az információkat figyelembe kell venni a baleset körülményeinek értékelésekor. Hozzátette, elképzelhető, hogy az influenszer mobiltelefonján bizonyíték lehet a bántalmazásra, ám a készülék a tragédia óta nem került elő.
Már a rendőrség is vizsgálódik
A rendőrség felhívást tett közzé a szerdán történt tragikus közlekedési balesettel kapcsolatban. A hatóság mindenkit arra kér, aki rendelkezik releváns információval az ügyről, hogy haladéktalanul jelentkezzen a Dunaszerdahelyi Járási Közlekedési Felügyelőségen vagy hívja az ingyenes 158-as telefonszámot. A rendőrség hangsúlyozta, hogy a közösségi médiában megosztott, akár valós, akár kitalált információk nem segítik a nyomozást. (kl, čas)
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.