Tokió/Moszkva. A Pearl Harbor elleni japán támadás, mint ismeretes, nem érte váratlanul Washingtont, de a szovjet hírszerzés egy héttel korábban szerzett tudomást a készülő akcióról, mint amerikai kollégáik.
Tudtak Pearl Harborról
A hír, mely szerint Tokió az Egyesült Államokkal, nem pedig a Szovjetunióval szándékozott hadba lépni, rendkívüli jelentőséggel bírt a szovjet vezetés számára, mivel azt jelentette, hogy Moszkva megszabadult a kétfrontos háború veszélyétől.
Az említett japán szakértők vélekedése szerint az amerikaiaknak is sikerült elfogniuk és megfejteniük a várható támadásról szóló japán táviratot, de a sztálini hatalom hírszerzői gyakorlatilag egy héttel megelőzték amerikai kollégáikat.
A szovjetek hírszerzésének sikerült megfejtenie a tokiói külügyminisztérium másik táviratát is: a Moszkvából Kujbisevbe evakuált japán nagykövetségnek szóló bizalmas üzenet szintén azt támasztotta alá, hogy Japánnak akkor nem állt szándékában hadba lépni a Szovjetunióval.
Mint ismeretes, 1941. december 7-én a japán légierő megtámadta Pearl Harbort, s ezzel megkezdődtek a Csendes-óceáni hadműveletek. A többi, mint mondják, történelem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.