Tölcsérbe adagolt gyönyör

Hogy mióta kedvelik sokan a fagylaltot, a hideg nyalatot, arról pontos információink nincsenek. Lehet, hogy már az ősember is ízesítette valamivel a havat-jeget. Az viszont tény, hogy a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát, amely a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger vidékére.

A lassúakat kivégeztette

Hippokratész egyenesen orvosságnak tartotta, s ajánlotta betegeinek. Nagy Sándor a fagylalt frissítő erejében bízott, ezért is szolgáltatta fel csaták előtt. Néró akár több száz kilométerről is hozatott magának jeget, hogy cukrászai elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal, gyümölcsökkel ízesített jeges nyalánkságot. A meleg éghajlaton különös figyelmet igényelt, a készítéséhez szükséges jég szállítása és tárolása pedig rengeteg pénzbe került. Nérónak is fejtörést okozott ez, míg végül kiötlötte: atletikus alkatú rabszolgákkal, stafétafutással fogja szállíttatni magának a jeget gleccseres hegyvidékekről. A lassúakat, azaz a szállítmányt megolvasztókat kivégeztette.

A döntő újítás Marco Polo (1254–1324) korából származik, amikor is rájöttek: a fagylaltkészítő edényt kell hűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. Évszázadokkal később már „fagylaltkészítő szerkezetet“ is találunk az orléans-i herceggel egybekelő Medici Katalin nászajándékai között. Ennek köszönhetően a kékvérű vendégek gyümölcsízű hűsítőt fogyaszthattak a felséges lakomán.

Voltaire is fagyizott

A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben Párizsban alapította Procope. Habár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett. Olyan történelmi alakok kedvenc helyei közé tartozott a kis üzlet, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, sőt Napóleon. S ha már a fény városánál tartunk, hadd említtessék meg, hogy a fogalommá vált Maxim’s ugyancsak egyszerű fagylaltozóként kezdte, három lépésre a francia főváros híres terétől, a Place de la Concorde-tól.

A hideg nyalat

Ma már jószerivel nyomon követhetetlen, miként terjedtek el a különböző gasztronómiai kitalációk és kellékek a királyiból a polgári konyhákba, illetve, egyik országból a másikba. Az azonban tény, hogy az 1753–58-ból fennmaradt szakácskönyv ismeretlen szerzője már sózott jéggel vagy hóval fogyasztható fagylalt receptjét is közölte. Leírása szerint a korabeli fagylalt inkább hasonlíthatott megfagyasztott tömény krémre, semmint a mai fagylaltra. Ennek ellenére elterjedt nyalánkságnak számított a XVIII. századi Magyarországon, noha akkoriban még inkább csak „hideg nyalatnak“ nevezték. Abban a században még nem voltak cukrászdák, fagylaltot tehát csak ott készíthettek, ahol télen a jeget elvermelték nyári használatra.

A nagyúri háztartásokban a jég a frizsiderkorszak előtt sem okozott gondot. Aprítva kis dézsákba töltötték, és a jégdarabocskák közé ágyazták a zárt tartályba töltött fagylaltkrémet. Ezt addig forgatták, amíg meg nem dermedt.

Nyilvánosan, pénzért először 1822-ben kezdtek fagylaltot mérni Pesten, Fischer Péter Színház téri „fagylaltdájában“ az akkoriban divatossá lett „nyári kioszkban“. Esténként itt fagylaltozott Deák Ferenc is. A fagylaltárusítás jó üzletnek bizonyult, a fagylaltozók és cukrászdák főleg előkelő hölgyek találkozó- és pletykálkodó helyéül szolgáltak. (Akkoriban még súlyos illemsértésnek számított az utcán fagylaltozni.)

Tölcsére magyar találmány?

Ipari méretűvé és üzleti sikerré Amerikában tették a fagylaltgyártást: 1857-ben Baltimore-ban nyílt meg az első jégkrémgyár. A vezetékvízből ammóniákkal előállított műjég gyártása révén a huszadik század elejére általánossá válhatott a cukrászfagylalt fogyasztása. Cifrázó késsel szeletelve szolgálták fel, s a különlegesség árát is szeletenként számították. Egy ilyen hideg szelet nagyjából annyiba került, mint amennyibe egy kifőzdében egy teljes ebéd.

Az édes csemege „demokratizálódása“ az ostyához kötődik. Nehéz megmondani, ki ötlötte ki, hogy jó lenne ostyatölcsérbe adagolni a jeges gyönyört, mert az egyik forrásban az olvasható, hogy „a klasszikus fagyizás kialakulása egy magyar találmánynak köszönhető: a századfordulón nálunk készítették először az ostyából préselt tölcséreket. A sors iróniája, hogy ezt a vafninak nevezett újítást elfelejtették szabadalmaztatni, így a világ azt tartja, Itáliában találták ki a mai ostyatölcsért, a szinte semmibe nem kerülő, ehető tartályt, és ott született meg a vizes, az ún. olasz fagylalt készítésének módszere.“

A legújabb fagylaltfejleményekkel is az olaszok rukkoltak elő. Ők találták ki a nem romló fagylaltport tejjel percek alatt elegyíthető krémfagylaltot, illetve azt a készüléket, amely cifrázva eregeti ki magából a kúpos-csúcsosra felhúzott, selymesen olvatag finomságot.

Micsoda választék!

Nincs pontos statisztika arról, hogy ma mekkora a választék, és arról sem, ki milyen fagylaltot kedvel, ám annyi bizonyos, manapság a gyümölcsös fagyik a menők. Persze minden évben más és más újdonsággal rukkolnak elő a cukrászok, fagylalt- és jégkrémkészítők. ĺme néhány a vadonatúj kreációk közül: angol tea, bodza, joghurtos müzli, cabernet, birsalma, multivitamin. (mti, press)