Tíz éve hunyt el India csillaga

1910. augusztus 27-én született Szkopjéban Agnes Gonxha Bojaxhiu néven. Az albán parasztlányt tizenkét évesen szólította fel egy belső hang a szegények megsegítésére, s ettől kezdve a misszionáriusi tevékenységre készült. Tizennyolc évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe s felvette a Teréz nővér nevet, 1929-től dolgozott tanárként Indiában. 1946-ban, egy vonaton hallotta meg a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt. Miután rendje elbocsátotta, kitanulta az ápolónői munkát, és elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani a kalkuttai utcák gyerekeit, hajléktalanjait. Ettől kezdve viselte a később egyenruhává lett jellegzetes öltözékét, a fehér szárit kék szegélycsíkokkal.

1950-ben, immár indiai állampolgárként megalapította a Szeretet Misszionáriusai irgalmasrendet, amelynek tagjai nem dolgozhatnak a gazdagokért, és nem fogadhatnak el fizetséget munkájukért, a közösség minden anyagi bevétele adományból származik. 1952-ben Kalkuttában menedékhelyet alapított a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, kórházat hozott létre a súlyos betegek számára, otthont az elhagyott, rosszul táplált, fizikailag vagy lelkileg sérült gyermekeknek.

Teréz anya támogatóinak száma világszerte nőtt, így rendje alapítványokkal, kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott. (Magyarországon 1986-ban és 1989-ben járt, ahol 1989-ben nyílt lehetőség a rend megalakítására.) Keresztény hitben fogant életfilozófiája az egész világon a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre, irgalmasrendjében több ezer nővér dolgozik a világ több mint száz országában.

A törékeny, ám határozott aszszony szegényei érdekében mindenre képes volt: a Vatikánban például felkérte a pápát, hogy ossza fel a Szentszék javainak egy részét közöttük, a Szentatyától kapott gépkocsit elárverezte és a pénzt jótékony célra fordította. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legnagyobb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt, a következő évben megkapta India legnagyobb polgári kitüntetését, a Bharat Ratna (India csillaga) díjat, 1989-ben az Év asszonya lett.

Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, búcsúztatásán több mint egymillióan vettek részt. Már halála után két héttel felállították életnagyságú szobrát az általa vezetett rendház előtt, azóta szobra van Rómában és Albániában is. Róla nevezték el a tiranai repülőteret és az egyik legmagasabb albán állami kitüntetést, boldoggá avatása nemzeti ünnep szülőhazájában, s már halála évében film készült róla.

Az életében is szentként tisztelt Teréz anya boldoggá avatási folyamata 1999 júliusában kezdődött, miután II. János Pál pápa eltekintett a szokásos ötéves várakozási időtől. A rendszerint több évtizedig eltartó folyamat három év alatt ért véget (e téren csak Szent Ferenc előzi meg, aki halála után két évvel lett a katolikus egyház szentje). A boldoggá avatási szertartásra 2003. október 19-én került sor, az új boldoggal kapcsolatos megemlékezések és ünnepségek napjának a pápa szeptember 5-ét ajánlotta. Halálának évfordulójához időzítve jelenik meg mindeddig ismeretlen magánlevelezése. A dokumentumok szerint Teréz anya – ellentétben a világban róla kialakult képpel – élete nagy részében gyötrődött, s hitbéli válsággal küszködött.