Pár hetes pihenő és egy rövidebb amerikai kiruccanás után ismét turnéra indul a Tankcsapda. Mindeközben még egy utolsó klipet készítenek a legutóbbi album egyik dalához, a Füst és lábdob című számhoz.
Tankcsapda a csúcson
Mindenki vár valamit
A zenekar és stábja múlt év márciusában indult lemezbemutató turnéjára. Az eltelt kilenc hónap alatt megtették a Föld kerületének több mint háromnegyedét, mintegy 34 ezer km-t utaztak összesen. A magyarországi és határon túli közönség 72 koncerten láthatta a csapatot, beleértve a nyári fesztiválokat is. A zenekar és stábja a turné során a „védőitalok” fogyasztását sem aprózta el. Ennek mérlege 2127 liter ásványvíz és üdítő, illetve 1911 liter sör és 82 liter töményital. A Mindenki vár valamit című albumból pedig közel húszezer darab talált gazdára, ezzel már bőven túlszárnyalta a platinalemezes státust.
19 ezer letöltés
Lukácsék annak viszont már nem örülnek annyira, hogy lemezük a magyarországi kalóz internetes oldalakon is a legnépszerűbb illegálisan letölthető kiadványnak számít, van olyan oldal, ahol a megjelenés után pár hét alatt közel 19 ezer letöltést regisztráltak. A december végén a Főnix Csarnokban megrendezésre került nagykoncertjük pedig méltóképpen zárta a 2006-os esztendőt: saját maguk által felállított nézőszámrekordot sikerült dönteniük ezen a koncerten, amelyre 10 400 jegyet adtak el, s ezzel a leglátogatottabb debreceni koncertnek minősül a Tankcsapda évzáró bulija.
Füst és lábdob
A fiúk idén sem ülnek a babérjaikon: március elején folytatódik a turné, a Mindenki Vár Valami Tour 2007. A tavaszi turné legkiemelkedőbb pontja a május 19-i, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megrendezésre kerülő turnézáró nagykoncertjük lesz, hiszen ez lesz a koncertsorozat hivatalos utolsó állomása. Ezt követően a nyári fesztiválokon még szép számmal tiszteletét teszi a trió, de ősszel hosszabb időre elvonulnak a srácok, hogy következő albumuk anyagán elkezdhessenek dolgozni. A tavasz folyamán még egy új videoklipet készít a Tankcsapda, a Füst és lábdob című dalhoz, mely a tervek szerint az utolsó klipesített dal lesz a platinalemezes Mindenki vár valamit anyagról. (o-o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.