Komárom. Az Ismerd meg, világ, a magyar tehetséget! elnevezésű tehetségkutató verseny felvidéki középdöntőjét a napokban rendezték meg a városban.
Színvonalas mezőny gyűlt össze
„Kimondottan jó mezőny gyűlt össze, színvonalas produkciókat láthattunk, és én nagyon büszke voltam a felvidéki diákokra – mondta Tarics Péter, a héttagú zsűri egyetlen szlovákiai tagja, egyben a zsűri elnöke. – Hangsúlyozni szeretném, hogy a zsűri teljesen elfogulatlan volt, hiszen magyarországi újságírókból állt, akik most találkoztak először ezekkel a gyerekekkel. Valóban csak a tehetség volt az egyedüli szempont a produkciók megítélése során. Mielőtt bárki feltenné a kérdés, hogy milyen alapon bíráltak újságírók vers-, ének- vagy éppen táncprodukciókat, el kell mondani, hogy mindannyiunk több évtizede foglalkozik profi vagy amatőr szinten e műfajok valamelyikével.”
A zsűri főleg a mese-próza-vers kategóriában volt nehéz helyzetben, végül a győztes a perbetei Kecskés Csilla lett. A bírálóbizottság döntése alapján azonban a komáromi Jókai Ágnes is továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe. A népdal-dal kategóriát a keszegfalvai Mészáros Tamás nyerte, de továbbjutott a marcelházi Gál Katalin is. A néptánc kategóriában a komáromi Jókai Mór Alapiskola néptánccsoportja, a hangszer kategóriában pedig a zongorán játszó ekeli Horváth Attila bizonyult a legjobbnak. A modern tánc kategóriában ugyancsak két továbbjutót javasolt a zsűri, a győztes komáromi páros – Takács Odett és Szentiványi Richárd – mellett a tallósi Béta Modern Tánccsoportot. „A verseny meghirdetésekor őszintén szólva nagyobb érdeklődésre számítottam a felvidéki diákok körében, hiszen Erdélyben például 316, a Kárpátalján 280 volt a jelentkezők száma – árulta el Tarics Péter. – Eredetileg Rimaszombatban is rendeztünk volna középdöntőt, de mivel a keleti országrészekben alacsony volt az érdeklődés, ezért valamennyi jelentkezőt Komáromba hívtunk.” Az okokról szólva Tarics Péter részben a diákok túlterheltségét, a különböző megmérettetések, elsősorban is a szavalóversenyek nagy számát jelölte meg, de szerinte ugyanakkor a pedagógusok többségének közömbösségét sem lehet figyelmen kívül hagyni.
A Kárpát-medencei döntő szeptember derekán lesz Budapesten, a Magyarok Házában. Az elképzelések szerint a legjobb produkciókat fokozatosan bemutatnák a Budapesten havi rendszerességgel megrendezett Panoráma Világklubban, amely elsősorban a Kárpát-medencén kívül élő magyarok találkahelye. „Nem titkolt szándékunk, hogy az ott megjelent külhoni magyarok körében támogatókat, mecénásokat találjunk a legtehetségesebb diákok számára. A tehetséges magyar gyerekek felkutatása és felkarolása a legfontosabb küldetése ennek a megmérettetésnek” – tette hozzá a zsűri elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.