Moszkva. Az egyik krasznojarszki utazási iroda gulág-túrát szervez a Jeniszejen. A résztvevők megismerkedhetnek az egykori szovjet haláltáborokkal, a 12 napos út potom 400 angol fontba kerül majd.
Szibériában már a cári időkben léteztek lágerek.
Szibériai gulág-túrák
Szibériában már a cári időkben léteztek lágerek. Később e büntetés-végrehajtó intézeteket hatalomra jutásuk után a bolsevikok megörökölték. Azonban csak az 1930-as években tértek át a „nagyipari üzemmódra” – 1938-ban, amikor az orosz titkosszolgálat, az NKVD a szovjetellenes elemekkel folytatott harc ürügyén végezte tisztogatásait, a lágerekben már közel 2 millió rab sínylődött. Az abszolút rekordot 1950-ben, a sztálini éra utolsó időszakában állították fel, amikor két és félmillió lakosa volt a gulágnak – olvasható a news.ru orosz nyelvű hírportálon. Nem tudni, hogy pontosan hányan vesztették életüket a sztálini véres terror következtében. A hivatalos szovjet statisztikák szerint a lágerekben évi 3 százalék volt a halálozási ráta, 1937–38-ban pedig 5 százalékra növekedett. A gulág-lakók létszáma csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után csökkent. Némely láger már tíz éve látogatható, de a létesítmények kevés látogatót vonzanak. A krasznojarszki utazási iroda mégis optimista: az elhagyatott barakkok, félbemaradt vasutak mellett sokkal nagyobb vonzerő lehet a szibériai természet egyedülálló szépsége.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.