Erzincan. Huszonhat ember meghalt és 30 megsérült egy távolsági autóbusz és két teherautó öszszeütközése következtében Törökországban.
Siralmas útviszonyok
A kelet-anatóliai Erzurum és Erzincan városok között közlekedő távolsági busz csütörtök késő este frontálisan összeütközött egy iráni rendszámú teherautóval, amelynek vezetője egyelőre tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba. Az autóbusz felborult, a két balesetet szenvedett járműbe még egy kisteherautó is belerohant.
Több sérült állapota súlyos. A török televíziók tegnapi beszámolói szerint az áldozatokat még nem sikerült azonosítani. Az utasoknál nem találtak személyi okmányokat, ráadásul néhány holttest darabokra szakadt. A mentőegységek az éjszaka egy részét azzal töltötték, hogy megpróbálták kiszabadítani a járművekbe szorult holttesteket. A szűk és rosszul megvilágított utak siralmas állapota, de sokkal inkább a közlekedési szabályok be nem tartása miatt Törökország – ahol a járművezetőket óvatosságra intő kampányok és a pénzbírságok emelése alig éreztetik hatásukat – világviszonylatban is éllovas a közúti balesetek számát tekintve.
Hivatalos adatok szerint két éve 2900 ember vesztette életét és 95 ezren sérültek meg az utakon. De a török statisztikákban csak a baleset helyszínén meghalt áldozatokat tüntetik fel, és nem számítják be a kórházba szállítás közben vagy már a kórházban elhunytakat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.