Az ősz legjobban várt újdonsága lett az évszak bombasikere. A Scissor Sisters második, Ta-Dah című nagylemezéből a megjelenés hetében 288 167 példányt értékesítettek Nagy-Britanniában, és már elérte a dupla platinastátust, ráadásul az elsővel ellentétben nemcsak a szigetországban, hanem egész Európában, még a tengerentúlon is népszerű.
Scissor Sisters: sztárzenekar
A Scissor Sisters a Pink Floyd slágerének, a Comfortably Numb címűnek diszkós, Bee Gees-szerű átdolgozásával futott be. A számos zenei stílust egyedi módon ötvöző első nagylemezén hallható glam-pop, diszkó, funk és a hetvenes évek rockzenéje egyaránt. 2005 februárjában három BRIT Awards-díjat vehetett át – ez a díjkiosztó történetében az egyetlen eset, amikor egy zenekar mindhárom nemzetközi kategóriában elvitte a pálmát.
A Scissor Sisters túl sokat nem kockáztatott, az új albumán ugyanazt a dallamos popzenét játssza, amely az első lemezt is sikeressé tette, és tökéletesen interpretálja a hetvenes évek már-már ironikusan giccses zenei világát a közönségnek. Jake Shears fejhangú énekhangja továbbra is uralkodó, ezért a Bee Gees-hasonlat több dalra is ráhúzható, de a lemez ennél sokrétűbb: a hetvenes évek mára elfelejtett eklektikus zenei világának egyvelege az ABBA, Leo Sayer és Elton John zenei világával. A diszkóból, illetve glam-, szoft- és art-rockból építkezik. Több neves közreműködő hallható rajta. A első sláger, a brit listát négy hétig vezetett I Don’t Feel Like Dancin’ című Elton Johnnal való haverkodás kapcsán született. Közreműködik is benne – akárcsak az Intermission címűben – nemcsak társszerzőként, zongoristaként is. Ez utóbbit egyébként a legendás Van Dyke Parks hangszerelte. A Daft Punk Around The Worldjéhez hasonlító Ooh eredetileg Kylie Minogue-gal közösen előadott dalnak íródott. Az Ana Matronic énekesnő által uralt Blondie-típusú újhullámos táncdal, a Kiss You Off felvételénél Madonna jobb keze, Stuart Price segédkezett. David Bowie hetvenes évekbeli gitárosával, Carlos Alomarral két popdal készült: a funkos Lights és a diszkós Paul McCartney címűek. A korongról másodikként a Land Of A Thousand Words című szerzeményt másolták ki maxi CD-re, a zongorás ballada vonóshangszereléseit a Rufus kísérőzenekarából – és az Antony & The Johnsons tavalyi Mercury Music Prize-győztes I’m A Bird Now albumáról – ismerős Joan Wasser jegyzi. (péjé, e, o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.