Sárközy Pál: "alattyáni fiú vagyok"

Alattyán |

<p>Régi családi emlékek után kutat két napon át Szolnokon Sárközy Pál, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök édesapja. Sárközy Pál látogatása első napján a szolnoki levéltárban és gyermekéveinek, illetve ifjúkorának másik fontos színhelyén, Alattyánban járt.</p>

A 2200 lelket számláló jászsági kistelepülés már délelőtt a vendégvárás lázában égett. Sárközy Pál azonban a korábban előre jelzett 11 óra, majd később dél körülire módosított időpont helyett csak 13 óra után néhány perccel érkezett a községházához.
    Kissé fárasztó volt és hosszúra nyúlt a tiszteletére adott előző esti fogadás Szolnokon – árulta el a gondolatait olykor akadozva, ám ékes magyarsággal szavakba öntő vendég, aki arcvonásaiban megszólalásig a fiát idéző, elegáns, szálfa termetű, 81 éves férfi.
    A vendéget rendhagyó ebéd várta a polgármesteri hivatal dísztermében. "Arra törekedtünk, hogy magunkat adjuk, ezért kizárólag magyaros, illetve helyi specialitások, így tyúkhúsleves, disznótoros, alattyáni sajtkülönlegességek és rétes alkotja a menüt" – fogalmazott a protokolláris üdvözlést és bemutatásokat, valamint a település általános ismertetését követően Koczkás Gábor polgármester.
    Sárközy Pál szemmel láthatóan örömmel fogadta e gesztust és miután szabadkozva előre bocsátotta, hogy így közel hetven év kihagyás után nehezen találja a megfelelő magyar kifejezéseket, elfogódottan csak annyit mondott: "alattyáni fiú vagyok". Később arról is beszélt, hogy örömmel tölti el a régi barátok, ismerősök és az emlékeiben még sokkal egyszerűbb, szegényesebb kistelepülésként élő Alattyán viszontlátása.
    Barátságosan állva az újságírók rohamát a felé záporozó kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott: a szíve félig mindig itt maradt és e látogatással most visszahozta a másik felét is azért, hogy visszatérjen gyermekkori emlékeinek egyik legfontosabb színhelyére, amely a fél éve készülő és várhatóan jövő ősszel megjelenő családi monográfiában is fontos szerepet kap majd.
    A vendég az ebédet követően megtekintette Alattyánban Gecse Árpád, a jászság festőjének emlékházát, a Sárközyek néhány emlékét is őrző helytörténeti kiállítást és a falu templomát. Vendéglátói ezen kívül elkalauzolták arra a helyre, ahol egykor a régi családi birtok állt, illetve a francia köztársasági elnök édesapja Jászberényben nagybátyja, dr. Maár-Tóth Lajos sírját is felkereste.
    Tervezett programja szerint a szolnoki születésű Sárközy Pál vasárnap felkeresi többek között édesapja egykori munkahelyét, a megyeszékhely polgármesteri hivatalát, ahol Nicolas Sarkozy nagypapája alpolgármester volt hajdanán.
    Ezen kívül megtekinti azt a két házat is, mely a családjáé volt, s ahol egykoron maga is lakott, valamint ellátogat a Sárközyek síremlékéhez a szolnoki római katolikus temetőben. Látogatásán a család monográfiáját készítő írónő és a francia televízió is elkíséri.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?