Talán kiszabadulhat a szlovák túsz
Pozsony. Eduard Kukan külügyminiszter lát esélyt arra, hogy az orosz hatóságok kiszabadítják a már júniustól fogva tartott Miriam Jevíkovát.
RÖVIDEN
Pozsony. Eduard Kukan külügyminiszter lát esélyt arra, hogy az orosz hatóságok kiszabadítják a már júniustól fogva tartott Miriam Jevíkovát. A szlovák külügyi tárca vezetője moszkvai látogatása során tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval a szlovákiai diáklány sorsáról, akit valószínűleg Oszétiából Csecsenföldre hurcoltak. Kukan közölte: egyelőre nem lehet határidőről beszélni; a biztonsági szervek dolgoznak az ügyön, s minden jel szerint tudják, kik a fogva tartók. (SITA)
Csütörtökön kezdődik az őszi szünet
Pozsony. Csütörtökön megkezdődik az alap- és középiskolások őszi szünete, mely öt napig tart. A mindenszentek napjával meghosszabbított hétvége után a tanulók november 2-án, kedden mennek ismét iskolába. A téli szünet december 23-ától január 2-áig tart. A tizenegy napos kikapcsolódást követően január 3-án nyitják meg újra az iskolák kapuit. (TASR)
Egyedül a kommunistákkal nem
Borosznó. A KDH regionális szinten olyan koalíció megalakítását szorgalmazza, amely számára előnyös lehet, és nem irányul senki ellen – nyilatkozta Pavol Hrušovský pártelnök a mozgalom tanácsának ülése után. A kommunista pártot kivéve eddig egyetlen párt elől sem zárkóztak el. Az önkormányzati választásokon a KDH-nak is érdeke, hogy a lehető legtöbb megyében legyen képviselete, tekintettel a megyefőnökökre és a helyi képviselőkre. (TASR)
Kaník visszautasítja a chilei kritikát
Pozsony. Nem veszélyezteti a nyugdíjreformot az a körülmény, hogy a Szociális Biztosítónak a jövő év elejétől valószínűleg nehézségei lesznek a járulékoknak a magánnyugdíjpénztárakba való átutalásával – jelentette ki Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter. A tárcavezető a Szlovákiába látogató chilei kollégájának, José Pinerának a kétpilléres rendszert érintő kritikájával kapcsolatban hangoztatta: az érintettek pénze semmiképpen nem veszik el, hiszen a Szociális Biztosító azt a magánszámlájukra küldi, még abban az esetben is, ha a munkáltató nem fizet helyettük. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.