Rembrandt kancsal lehetett

Boston. Feltehetően kancsal volt Rembrandt, a világhírű, XVII. századi festő. Egy amerikai kutató szerint a németalföldi piktor a szemtengelyferdülésnek speciális fajtájában szenvedett: egyik szeme kissé kifelé fordulva tekintett a világba. Margaret Livingstone, a bostoni Harvard egyetem orvosi fakultásának neurobiológusa a festőóriás 36 fennmaradt önarcképét tanulmányozva jutott arra a következetésre, hogy Rembrandt kancsal volt. Betegsége azonban nemhogy gátolta volna munkájában, inkább egyfajta külön adottságot jelentett tehetsége kibontakoztatásában. A feltételezett szembetegség, a széttartó kancsalság tette képessé Rembrandt van Rijnt arra, hogy háromdimenziós képi élményeket kétdimenziósra transzformáljon festményein. „Egy-egy testi hiba nem mindig jelent rokkantságot, lehet, hogy a hiányosság valamilyen más szférában egyenesen isteni adomány. Közel áll hozzám az a nézet, miszerint a különböző képességeknek biológiai alapjai vannak, még akkor is, ha – mint Rembrandt esetében – csupán olyan egyszerű dologról van szó, mint a mélységi látásra való képtelenség.” Livingstone szerint a háromdimenziós észlelés csökkent volta olyan „hiányosság”, amely kifejezetten előnyös lehet egy művész számára, aki mintegy lesimítja az észlelt képet, hogy aztán megfelelő módon tudja visszaadni közönségének. A művészeti iskolák tanárai rendszerint azt tanácsolják növendékeiknek, hogy egy kép megkomponálásakor csukják be egyik szemüket.

Rembrandt 24 önarcképéből 23-ban a művész jobb szeme jobb felé néz, miközben a bal szem egyenesen előre – áll a New England Journal of Medicine című tudományos folyóirat cikkében. Mivel az önarcképek többnyire tükörbe nézve készülnek, feltehető, hogy Rembrandtnak a bal szeme kancsalított kifelé, s a kérdéssel foglalkozó amerikai tudósok mérései szerint a középtől való eltérés átlagosan mintegy 10 fok lehetett.