Budapest. Az Orbán Viktor egykori magyar miniszterelnök kezdeményezése nyomán 2002-ben létrejött polgári körök egy része tiltakozó akciót indított a Való Világ 3 (VV3) nevű televízió műsor ellen.
Polgári hadjárat a Való Világ ellen
A polgári körök koordinátora, Hende Csaba a lapnak elmondta, csak azokat a felhívásokat ellenőrizhetik, amelyek a mozgalom hivatalos honlapján jelennek meg. Hende emlékeztetett arra, hogy a Való Világ 3 elleni tiltakozás nem tartozik ezek közé. A politikus hozzátette: „Mi a közlekedési rendőrei vagyunk az információknak”.
Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter elmondta: mindenkit arra kér, hogy a csatornán látható műsorok alapján értékelje a valóságshow-t, és ne annak alapján, hogy mi olvasható különböző sajtótermékekben. Kolosi egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy egyes csoportok már akkor tiltakoztak a Való Világ ellen, mikor maga a műsor még el sem kezdődött, és még egy lakója sem volt a villának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.