Üzletel, tárgyal, kommunikál. Félix Ferenc Vágfarkasdról megvalósítja álmait. Mindenkit erre buzdít.
Pénzben kifejezhető értékek
A jövő üzlete
ĺgy került kapcsolatba a multilevel marketinggel, mely azonnal elnyerte a tetszését. „Ez az egyedüli üzlet, melynek értelme, s perspektívája van. Ez a világ második leggyorsabban fejlődő üzletága, s a részesévé szerettem volna válni. Megismerkedtem a pasival, s elég érdekes ajánlattal állt elő. Megvalósíthatom az álmaimat. Méghozzá úgy, ahogy nekem tetszik. Ez vonzott. A cégnél mindenki saját magának járja ki az utat. Amíg a korábban ismert üzletelésnél volt egy csaló, aki pénzt kért, meg még több embert, hogy dúskáljon a pénzben. Itt másképp megy, ugyanakkor a koncepció ugyanaz, csupán a mód változik.” A multilevel marketing strukturális felépítésében olyannyira igazodott az emberhez, hogy csupán az egyéntől függ, mire lesz képes általa. „Az üzlet lényege, hogy választási lehetőséget kínálunk az embereknek, hogy megcsinálhassák a szerencséjüket. A legkomolyabb üzlet. Nem lehet lent és fent, mert egy stabil hátteret biztosít.” Feri kitartása meghozta a gyümölcsét, hiszen a hónap dolgozójává választották.
Álmok és pénz
Az embereknek általában téves elképzelésük van a díler szóról, hiszen pejoratív értelmet nyert ez a kifejezés. „A dílerek olyan emberek, aki kínálják portékájukat. ĺgy ők egyfajta közvetítők.” Ezen belül pedig számos emberrel találkozik, új élményekkel gazdagodik, bővül az ismeretségi köre. „Ez a világ az érzelmekről szól. Ha egzotikus tájakra utazol, vagy márkás és drága autókkal cirkálsz az utakon, esetleg igényesebbé szeretnél válni – ezek mind olyan emóciók, melyek cselekvésre késztetnek, hogy a pénz után fussunk. Minden megvehető. Még az egészség is. Ha pénzed van, olyan dolgokat is megvehetsz, olyan vágyálmaid is teljesülhetnek, melyek korábban nem. S ehhez nem kell évtizedeket várni. Két év alatt elérhető, hogy hat számjegyű legyen a fizetésed. Hihetetlennek és meseszerűnek tűnik, pedig így van.” Feri szabadidejében szívesen lovagol vagy járja a természetet. Érzelemdúsan és vehemensen beszél terveiről, álmairól. Állítása szerint a sikerhez három dolog szükséges: álmok, vágyak és vasakarat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.