Közismert, hogy a japánok az oktatás megszállottjai. Olyannyira, hogy néhány diáknak ezentúl nemcsak olvasásból, írásból és számtanból kell vizsgát tennie, hanem abból is, mennyire ügyesen forgatja az evőpálcikát.
Pálcikák a felvételin
„Szeretnénk felmérni, hogy a lányok tudják-e helyesen használni az evőpálcikákat, ami az oktatás egyik legalapvetőbb eleme kell hogy legyen” – mondta Katusi Hiszata, a Hiszata Gakuen Lánygimnázium igazgatóhelyettese.
Nyugatiasodnak
„Meglepődve tapasztaljuk, hogy milyen sok gyerek nem tud megfelelően bánni a pálcikával, ami pedig hozzátartozik a japán kultúra szépségéhez” – nyilatkozta, s hozzátéve, hogy az alapfokú oktatásban résztvevőknek legfeljebb húsz százaléka használja helyesen a pálcikát.
A japán étkezési szokások egyre közelednek a nyugatiakhoz, így ma már sokan inkább kést és villát használnak. Ráadásul rengeteg gyerek, akiknek a szülei dolgoznak, egyedül eszik otthon, így nincs is alkalma megtanulni az evőpálcika használatához fűződő szokásokat. Az igazgatóhelyettes szerint az is gondot jelent, hogy a televízióban felbukkanó hírességek is helytelenül használják a pálcikát.
Etikettoktatás
Az 1902-ben épült iskola minden évfolyamán negyven lány tanulhat többek között olyan hagyományos tárgyakat, mint a teakészítés ceremóniája, a kimonó viselésének módja, az etikett szabályai és a főzés. „Tisztában vagyunk vele, a vizsga hírére a gyerekek nem fognak rohanni hozzánk, hiszen a középiskolák inkább azzal hirdetik magukat, hogy diákjaikat milyen arányban veszik föl jó nevű egyetemekre – mondta Hiszata. – Viszont valljuk, hogy az oktatás nemcsak a tanulásról szól, hanem az etikettről is” – tette hozzá. (g)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.