Önpusztító bolygót fedezett fel egy svájci űrteleszkóp

exobolygó

Önpusztító planétát fedeztek fel csillagászok a Cheops svájci űrteleszkóp segítségével – közölte az ESA európai űrkutatási hivatal.

A HIP 67522 b jelű exobolygó olyan erős napkitöréseket okoz, amelyek neki is ártanak. Az erős sugárzás elsöpri a bolygó atmoszféráját, amitől évről évre kisebb lesz: az elkövetkezendő 100 millió évben Jupiter nagyságúról Neptunusz méretűre zsugorodik.

Az ESA szerint ez az első bizonyítéka egy „bolygónak, amelynek halálvágya van”.

A kutatók a Nature című szaklapban tették közzé kutatási eredményeiket.

Saját csillagunkon, a Napon is előfordulnak ilyen kitörések, amikor a Nap mágneses mezeje „összegabalyodik”. Ilyenkor nagy mennyiségű sugárzás és ionizált részecske lökődik ki az űrbe. Amikor a részecskék a Föld mágneses mezejével és légkörével érintkeznek, az sarki fényként látható.

Most azonban szakemberek először tudták igazolni azt, hogy egy bolygó is képes ilyen napkitöréseket okozni. Már az 1990-es években csillagászok gyanították, hogy egyes bolygók olyan közel keringhetnek anyacsillagaikhoz, hogy megzavarhatják azok mágneses mezejét kiváltva napkitöréseket.

A HIP 67522 b ideális megfigyelési lehetőséget biztosított ehhez csillagához való közelségével, s mindössze hét napra van szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje. Mindemellett egy alig 17 millió éves fiatal csillagról van szó. Összehasonlításul: a Nap 4,5 milliárd éves. Minél fiatalabb egy csillag, annál nagyobb energiával, illetve mágneses tevékenységgel rendelkezik.

Ugyanilyen kölcsönhatást már elméletben feltételeztek, mégis meglepetésként hatott a mostani megfigyelés, tekintettel arra, hogy az ESA szerint a vártnál 100-szorta erősebb napkitöréseknek lehettek tanúi. A kutatók most hasonló bolygó-csillag párokat keresnek annak kiderítésére, hogy mennyire gyakori ez a jelenség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?