Önkéntes kényszer, szexuális kizsákmányolás?

Önkéntes vagy kötelező?

Megoszlanak a nézetek arról, vajon mennyire önként vállalt életút a prostitúció. A legtermészetesebb módon belátható, hogy „nem véletlen” egy adott helyzet kialakulása, beleértve, amikor egy ember a saját testének árusításából próbál hozzájutni ahhoz a táplálékhoz, ami a test életben tartásához szükséges. A tisztességtelen alkufajták közül éppen ez nyilvánvalóan „zavarja” az átlagos embert, hiszen fenyegetőnek érzi – valójában tisztában van vele, hogy létezik a „közvetett kényszer” fogalma, ami azért félelmetes, mert rá is kiterjedhet. A közvetett kényszeren olyan tényezők összességét értjük, amelyek ha együttesen fennállnak, a prostitúció szinte logikus következmény.

Az örömnyújtás kényszere

A prostitúció nemcsak pusztán egy alfaja az alkufajtáknak (amin most minden olyan csereüzletet értünk, amelyben az egyik fél érdekei súlyosan sérülnek), hanem a jelenség maga is sokféle alakban jelenhet meg. Egyéni megítélés alá esik, vajon mi számít prostitúciónak: vajon csak az, amikor ténylegesen két ember teste érintkezik megfelelő díjazás ellenében, vagy kiterjed minden olyan cselekedetre, amely anyagi ellenszolgáltatást követel a vágykeltésért és kielégülésért. A jogi meghatározás szerint a prostitúció lényege a szexuális kizsákmányolás.

Elítélik, de ki segít?

Belátható, hogy a prostitúció fogalma többfajta értelmezést enged meg, és könnyen előfordulhat, amíg valaki mereven elítéli a prostituáltakat, aközben sok olyan egyéb tevékenység fölött nem botránkozik meg, ami lényegileg éppen olyan szemérmetlen. Nagyon tágan értelmezve a fogalmat, úgy is tekinthetjük, mint amelynek a lényege valakinek a kizsákmányolása, visszaélés a helyzeti előnnyel. Vajon kevésbé szerencsétlen-e az a multi nagyáruháznak dolgozó eladó mondjuk, aki az előírt munkaidejének sokszorosát tölti a munkahelyén állásféltésből, mert nincsen olyan helyzetben, és ami éppen olyan fontos: nem érzi magát elég erős pozícióban ahhoz, hogy megvonja a határokat? Ebből az is kiderülhet, hogy méltánytalanul negligált jelenség a társadalmi közérzet fogalma, mert megkerülhetetlenül komoly szerepet játszik annak előrevetítésében, hogy milyen lesz az életminőségünk az elkövetkező évtizedekben.

A visszaélések társadalmi elfogadása

Hosszabb távon kedvezőtlen folyamatokat indíthat meg, ha a társadalmi tűrésküszöb túlságosan magas, tehát ha az adott társadalom tolerálja a tisztességtelen alku helyzeteit, mind az egyén, mind a csoport szempontjából. Miért ne élvezhetne valamilyen védelmet az az eladó, aki tisztességesen végzi a munkáját a nagy multikkal szemben? De senki sem gondolja komolyan, hogy védelmet élvez. Kerül-e ma reálisan elég erős helyzetbe az, vagyis alkupozícióba olyasvalaki, aki társadalmilag nem számít elég jelentékenynek? Pedig minden munkának, szerepkörnek objektív értéke keletkezik, annál fogva, hogy szükség van rá. Ennek azt kellene jelentenie elvileg, hogy alkupozícióba kerül az, aki egy munkakör megfelelő elvégzésére képes. Ezzel szemben ez távolról sincs így.

Áll az alku?

A társadalomban tolerált alkuhelyzetek minősége is jelzi, hogy a prostitúció mennyire vonzó életpálya egy olyan ember számára, aki a kötelező iskolai képzés folyamán semmiféle olyan érdeklődési kört nem bírt felfedezni magában, ami leköthetné, és akiben a környezet sem tudott egyetlen olyan adottságot sem felismerni, ami kiemelhetné a szürke tömegből. Az emberek többsége egyszerűen csak jól szeretne élni, ami önmagában ugyan nem vezet ahhoz, hogy a megvetett és megbélyegzett társadalmi réteghez, a prostituáltak csoportjához tartozzon, de miközben elkülöníti magát tőlük, voltaképpen osztja a csoport kiindulópontját. Ha csak három közül lehet választani, a tisztes szegénység, a kilátástalan nyomor vagy a sokkal jobb élet ígérete között, akkor lehetséges-e egyáltalán, hogy valaki a tisztes szegénységet választja egy olyan társadalomban, amelyben veszteseknek, szánalmas hülyéknek tekintik a szegényeket?

Erkölcsi elpiszkolódás

Mindkét fennmaradó választás az erkölcsi elpiszkolódást vonja maga után, de reálisan választható-e a tisztes szegénység, a tisztes gazdagságról már nem is beszélve, úgy, hogy a tisztes szegénység döntését is újra és újra, naponta meg kell hozni, mert a keveset hozó állás sem jelent létbiztonságot?

Magyarul: ha valaki beéri olyan állás betöltésével, amellyel keveset keres, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nyugodtan meg is tarthatja ezt az állást. Ha ez így van, akkor vajon meghozza-e az erkölcsileg feddhetetlen döntést, hogy a tisztes szegénységet választja, vagy pedig mitől biztos az, hogy újra és újra ezt a döntést fogja meghozni?

Közvetett kényszer és tűréshatár

Jobban belegondolva nem kíván látnoki képességet annak belátása, hogy a prostitúciót lényegileg létrehozó közvetett kényszer mit is jelent: egzisztenciális kilátástalanságot, a minták hiányát, az értékek és a különböző értékrendek kialakítása és elfogadása iránti igény hiányát, amely az egyén és csoport közötti egészségtelen viszonyt jelzi. Csak az a csoport képes értékteremtésre, amely közösséggé tud válni, vagyis amikor a csoportok – és annak tagjai egyéni érdekeiken túlmutatóan – képesek közösségként működni, és általában véve nem tolerálják a tisztességtelen alku helyzeteit. Nyilvánvalóan ez távolról sem szorítkozhat egy olyan szélsőségesen megnyilvánuló léthelyzetre, mint amilyen a prostitúció.

Elítélendő-e a prostitúció? Igen. De ha igen, akkor minden olyan tényezővel együtt, amely szerepet játszik a létrejöttében. (hn)

Mi a helyzet idehaza?

A Statisztikai Hivatal felmérése szerint a szlovák férfiak évente valamivel több mint egymilliárd koronát költenek prostituáltakra. A 15 évnél idősebb és 64 évnél fiatalabb, csaknem kétmillió férfi fejenként körülbelül évi 500 koronát. A prostituáltak nálunk átlagosan 500–1000 koronát kérnek szolgáltatásaikért. Minél tisztább és előkelőbb helyen árulják testüket, annál mélyebbre kell a pénztárcájukba nyúlniuk az ügyfeleiknek. A luxusprostituáltak a fenti összeg sokszorosát vágják zsebre, egy alkalmi légyottért akár 1000 eurót is. Szlovákiában leggyakrabban a 35–39 év közötti férfiak keresik fel az örömlányokat, átlagosan havonta egyszer. Leginkább magánlakásokba járnak, az utcán álldogáló örömlányokat nagyrészt külföldiek szólítják meg. (ú)