Nem kell mindent minduntalan sterilizálni

Valószínűleg nem sokat töprenghetnek azon, kinek a legjobb a sora azok a gyerekek, akik nagycsaládban nőnek föl. Természetesen ne a háromgyerekeseket vegyük alapul, bár ma már ez is nagynak számít, hanem mondjuk a hattól fölfelét, amelyekben még divat egymástól örökölni. (Nem furcsa az élet, a nagyobb testvér ruháját már nem szívesen veszi föl a kisebbik, viszont a made in turkálóban büszkén feszít?) Amelyekben a nagyobbak bevásárolnak, a konyhában segédkeznek, a kisebbek takarítanak, a legkisebbek meg figyelik, mit csinálnak a nagyobbak és a nagyok. Ott nincs helye a lelkizésnek, az elsődleges kérdés az, legyen elég pénz tejre, kenyérre, paprikás krumplira. Többnyire a kisebb családok sarjainak okoz gondot, kinek a legjobb. Az elsőszülöttnek, mert körülötte forog a világ, tekintet nélkül nemére, annak még a dudliját is naponta ezerszer lemossák, egy percig se hagyják sírni, büszkék az első fogacskáira, az első önálló lépéseire, az első szavaira. A másodikat már sportosabban veszik, sírjon csak, erősödik a tüdeje, nem kell mindent minduntalan sterilizálni, egy embernek élete során meg kell ennie néhány kiló koszt ahhoz, hogy ellenálló képessége megvívja a harcot a betegségekkel. Ha a harmadik a legkisebb, örök dédelgetett kedvenc marad, őt általában mindentől megkímélik, hiszen kicsinyke még a szentem, tízévesen se lehet leküldeni a sarki boltba, bár nem kell átmenni az úton, hátha mégis elüti egy autó, a házi munkától is kímélni kell, olyan gyönge szegényke, a nehéz bevásárlótáskákat pedig igazán nem cipelheti, még elferdül a hátgerince. Sőt, a nagyobbaknak kutya kötelességük vigyázni rá, gondoskodni róla, akár olyan formában is, hogy a vasárnapi randi is csak az ő társaságukban képzelhető el, apa pihen, anya fáradt, viszont a kicsinek kell a friss levegő, egyúttal adott a felügyelet, bár megtörténhet, hogy így nevelődik zsarnok üzletkötővé a gyermek, mert esetleg egy fagyiért, később egy tábla csokiért nem hall, nem lát, nem beszél, végül még később egy mozijegyért jelen sincs. Neki viszont már sokkal könnyebb randizó korában, mert nem akasztanak koloncot a nyakába, és amit a nagyobbak keservesen kiharcoltak, azzal csak élnie kell. Tulajdonképpen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindenkinek jó. Az elsőszülöttnek azért, mert őt egy darabig kényeztetik ugyan, utána viszont az életre nevelik. A középső – főként, ha nem azonos nemű az elsőszülöttel – a végre kisfiú/végre kislány előnyeit élvezheti, ha azonos nemű, pechje van. A legkisebb viszont mindig a legkisebb marad, akinek ugyan hosszú évekig fogják a kezét, de aki mindig számíthat arra, ha segítő kézre van szüksége, van kibe kapaszkodnia.