Ne vegye fel! Mintha ismerős szám hívna, de ez csapda

Bármilyen ilyen jellegű hívás esetén szakítsa meg a beszélgetést, és ezt követően hívja ön azt a szervezetet, amelynek kiadják magukat a csalók

Ismét nagy intenzitással támadják a szlovákiai mobilszolgáltatók ügyfeleit, a csalók ezúttal olyan kifinomult módszereket alkalmaznak, ami még a legóvatosabbaknál is betalálhat. A módszer lényege, hogy úgy manipulálják a telefonszámot, hogy amikor beérkezik a hívás, akkor úgy tűnik, hogy a bank, mobilszolgáltató, futár vagy egy ismeretlen, de szlovákiai telefonszám hív bennünket, ám a vonal végén a csalók állnak. 

A Szlovákiai Mobilszolgáltatók Szövetségének (ASMOS) – amely a négy hazai operátort tömöríti – tájékoztatása szerint az utóbbi hetekben, napokban egyre több az ilyen támadás Szlovákiában. 

A Szociális Biztosítóból hívnak, állítva, hogy leállították a nyugdíjfolyósítást. Vagy úgy mutatkoznak be, mint a bank biztonságitechnikai osztályának munkatársa, és állítják, a kártyáját éppen ezekben a pillanatokban használják idegenek, ám ahhoz, hogy be tudják fagyasztani, vagy blokkolni a kártyát és a tranzakciót, szükségük van a kártyához tartozó PIN-kódra.

Vagy megpróbálják kicsalogatni a bankszámla részletes adatait, a beérkező SMS-kódot, vagy arra biztatják a hívott felet, hogy „biztonsági okokból” a számlán lévő összeget utalják át egy másik, technikai számlára, ahol biztonságban van. Ám „természetesen” szó sincs technikai számláról, az bizony a csalóké, és ha valaki ezt megteszi, akkor örökre búcsút mondhat a pénzének, hiszen önként indította az utalást, így még a rendőrség sem tud ezzel mit kezdeni – arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben az online csalók olyan profi módon tudnak rejtőzködni, hogy csak ritkán sikerül lecsapni az ilyen bandákra. 

A csalók célja, hogy nyomás alá helyezzék a későbbi áldozatot, így a pánik hatására olyan meggondolatlan lépéseket is elvégez, amit feltehetőleg egy nyugodt pillanatban nem tenne meg. Az eddigi esetek is bizonyítják, hogy az áldozatok között nemcsak idős emberek vannak, de még a technikai tudásban naprakész embereket is csapdába tudják csalni a bűnözők – hiszen a megbízhatónak tűnő telefonszám miatt nem gyanakodnak

– írja tájékoztatásában az ASMOS.

Ha szeretné elkerülni, hogy egy következő tájékoztatóban már önre is úgy hivatkozzanak, mint áldozatra, akkor érdemes megfontolni néhány tanácsot:

  • Sose adjon ki telefonon személyes adatokat, bankkártyaadatokat, vagy más érzékeny információt.
  • Bármilyen ilyen jellegű hívás esetén szakítsa meg a beszélgetést, és ezt követően hívja azt a szervezetet, amelynek kiadják magukat a csalók, hogy bebizonyosodjon arról, semmi gond nincs, éppen, hogy megmenekült attól, hogy ellopják a pénzét.
  • Mindig legyen gyanakvó, ha valaki nyomás alá akarja helyezni, pánikreakciót szeretne kiváltani önből.
  • Sose kattintson ismeretlenektől érkező linkekre.

 

Még így sem lesz teljes biztonságban, de ezekkel a szabályokkal minimalizálni lehet a sikeres támadás lehetőségét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?