Február 24
EGY GONDOLAT
„Aki önmagát ismeri, az magán keresztül a világot ismeri.”
Giovanni Pico della Mirandola
NÉVNAP
Mátyás
A zsidó nyelvben azt jelentette: Jahve ajándéka. Ebből lett a magyarban a Mátyás, a szlovákban pedig a Matej, akik szintén ma ünnepelnek. Ma Hedda, Hedvig és Jázmin nevű ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
560 éve született Hunyadi Mátyás magyar és cseh király. Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia 1458-ban lett Magyarország királya, s középkori történelmünk legnagyobb alakja vált belőle, aki hazánkat a legjelentősebb európai hatalmak sorába emelte. Birodalma Sziléziától az Adriáig, a Székelyföldtől Karintiáig tartott, híres „fekete serege” nyomán „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára!” Visegrádi udvara az európai humanizmus egyik fellegvára volt, igazságos uralkodását ma is legendák övezik.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
35 éves Bognár László ökölvívó, a harmatsúly többszörös bajnoka, a barcelonai olimpia résztvevője, majd profi bokszoló, aki világbajnoki címért is öklözött már, de veszített.
NAPI VICC
A parasztbácsi feljön a fővárosba, és el akar menni a kuplerájba, de nem tudja merre is van. Meg kell kérdeznie valakit. Odalép a rendőrhöz.
– Tessék mondani merre van a Nemzeti Múzeum?
– Arra – mutatja a rendőr.
– Arra nem a kupleráj van?
– Nem, az arra van.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.