Február 20
EGY GONDOLAT
„Néhány országban csak olyan értelemben beszélhetünk paradicsomi állapotokról, hogy az uralkodó kisisten.”
Arnold Toynbee
NÉVNAP
Aladár és Álmos
Az Aladár eredetét máig vitatják, talán szláv eredetű név, s ez esetben udvarházi elöljárót jelent. Az Álmos eredetét sem kutatták még ki megnyugtatóan. Magyar jelentése: ajándék. Ma Elemér, Leó, Paula és Lívia nevű ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
490 éve hunyt el II. Gyula pápa. Legfőbb céljául a pápai állam hatalmának megerősítését tűzte ki, és e téren számos sikert ért el. A reneszánsz egyik legnagyobb pápájaként a művészetek pártolása terén is jeleskedett. Ő építtette az új Szent Péter bazilikát.
25 éve hunyt el Lakatos Vince filmrendező és író.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
50 éves Zachariás István mérnök, politikus, Szepsi polgármestere.
45 éves Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész, az Európai Kamarazenekar volt szólófuvolása, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.
65 éves Katona András vízilabdázó, a BVSC egykori kiválósága, az 1958-as budapesti és az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon győztes magyar válogatott tagja.
NAPI VICC
– Mama! Mi történt azzal a sok kajával, amit a kutya nem evett meg?
– Csönd fiam, egyél!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.