Mintegy kétezer éves hajóroncsot találtak búvárok az egyiptomi Alexandria kikötője mélyén – közölte az Európai Tenger alatti Régészeti Intézet (EIASM).
Alexandria a hellenisztikus korban Egyiptom fővárosa volt, a több mint 35 méter hosszú és 7 méter széles hajótest az elárasztott Antirodosz sziget kikötőjének fenekén fekszik.
A hajógerincen görög feliratokat találtak, amelyek az első század első felére datálhatók. Ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy a hajót abban az időben építették, amikor a királyi szigeten még állt egy palota és egy Ízisznek szentelt templom.
A hajó „luxus kivitelű kabinnal rendelkezett, és nyilvánvalóan kizárólag evezőkkel hajtották” – közölte az intézet, amely szerint a most felfedezett hajó feltehetőleg azon kirándulóhajók közé tartozott, amelyek közül a leghíresebbek a Ptolemaiosz-dinasztia „hatalmas úszó palotái” voltak. A legendás Kleopátra királynő egy ilyen bárkát használt, „hogy megmutassa Julius Caesarnak Egyiptom nevezetességeit”.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.