Melyik a legjobban fizetett szakma?

Melyik a legjobban fizetett szakma?

Pénzorientált világunkban a pályaválasztás során sokak számára az egyik legfontosabb szempont az lehet, hogy az egyes foglalkozások esetében milyen fizetésre lehet számítani.

Naiv elképzelés, hogy az összes frissen végzett pszichológus, jogász és közgazdász azonnal valamilyen neves cégnél tud magának szerezni jól jutalmazott, meleg helyecskét. Fel kell készülni a valóságra, a nagy konkurenciára. Az egyes munkahelyi pozíciók és fizetések között országszerte óriásiak a különbségek. Vannak állások, ahol legfeljebb csak a minimálbérnek megfelelő bruttó fizetésre lehet számítani, miközben bizonyos pozíciókban majdnem 5000 eurót is be lehet zsebelni. Januártól a minimálbér 580 euróra emelkedett, ami az idei várható átlagkereset 50,5%-a. Tavaly euró, a minimális órabér pedig 2,989 euró volt. A Profesia.sk és a Platy.sk portálok elemzése szerint a tavalyi álláshirdetések mindössze 1%-a kínált ilyen alacsony fizetést, és azok többsége is a Besztercebányai és az Eperjesi kerületben volt. Ezen kívül még a Kassai és a Zsolnai kerületben akadtak olyan állásajánlatok, melyekben az elvégzett munkáért mindössze minimálbért kínáltak. Leggyakrabban a textiliparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban voltak ilyen alacsonyak a fizetések, illetve az idegenforgalomban, a vendéglátóiparban, a különböző gyárakban és a szállodákban dolgozók, valamint a kisegítő munkások is nagyon keveset keresnek.

A profesia.sk nyilvánosságra hozta a 20 legrosszabbul fizetett pozíció listáját. Az első helyen az iskolai gondnoki állás végzett. Tavaly a gondnokok átlagfizetése – országos viszonylatban – 525 euró volt, vagyis mindössze 5 euróval volt több a minimálbérnél. A gondnokot a mentősök, az úszómesterek, a szabók, a szabadidőközpontok animátorai és a varrónők követik – 2019-ben az ő fizetésük nem lépte túl az 559 eurót.

A munkaközvetítő ügynökségeknek a legjobban jutalmazott pozíciókról is van áttekintésük. Modern korunkban, amikor egyre terjednek és fejlődnek az információs technológiák, nagyon sok IT-szakemberre van szükség, miközben hiány van belőlük. Így aztán nagy a kereslet irántuk, és a legügyesebbek fizetése gyorsan emelkedik, a jó szakemberek nagyon magas bevételre tehetnek szert. A bérek 900–2500 euró között mozognak. Mérnökökre is biztosan szüksége van az országnak, feltehetően a jövőben is a gép-, főleg az autóipar lesz a szlovák gazdaság húzóereje, úgyhogy a műszaki végzettséggel rendelkezőknek mindig lesz viszonylag jól fizetett állásuk. A fizetések 700–1500 euró körül mozognak. A pénzügyi szakértők sem panaszkodhatnak. Az informatikusokkal együtt ők vezetik a legjobban jutalmazott foglalkozások listáját. Aki ügyes és jó stratégiája van, sok pénzt kereshet. A fizetések 700–3000 euró között mozognak.

A profesia.sk portál összeállította a 10 legjobban fizetett pozíció listáját. Olyan állások kerültek ide, ahol a jutalom esetenként túllépi a havi átlagkereset négyszeresét. A portál felmérése szerint az abszolút legjobb pozíció a vezérigazgatói állás. Egy vezérigazgató havonta átlagosan 4754 eurót visz haza. Őt követi a fejlesztési igazgató, akinek az átlagfizetése 4242 euró, majd a 3. helyen az IT-igazgatók végeztek 3566 eurós átlagfizetéssel. Nincsenek rossz helyzetben az ún. country menedzserek vagy direktorok sem, akiknek a jutalma 3442 euró körül mozog. Egy ügyvezető igazgató átlagosan 3190 eurót, egy logisztikai igazgató 2923 eurót, egy gazdasági vagy pénzügyi igazgató 2896 eurót, egy műszaki igazgató 2891 eurót, az ún. medical advisor pedig mintegy 2880 eurót keres havonta.
A www.platy.sk portál közvéleménykutatást végzett a fizetésekről az egyes ágazatokban, szakmákban dolgozók körében. A felmérés eredményeit a mellékelt táblázat tartalmazza.

tablazat
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?