Megelőzi a forró autóban felejtett gyermekek halálát az izraeli egyetemisták által fejlesztett eszköz

forró autó
Jeruzsálem |

Izraeli egyetemisták egy olyan rendszert dolgoztak ki a mesterséges intelligencia alkalmazásával, amellyel megelőzhető a felforrósodott gépkocsiban felejtett gyermekek halála.

A haifai Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) egyetemistái által kifejlesztett rendszerben egy fejlett hőérzékelőt építenek be a hátsó ülésen lévő gyermekülés elé, amelyet összekötnek a cigaretta öngyújtóval. A szenzor képes arra is, hogy felvételt készítsen az ülésben lévő gyermekről.

A szenzor az adatokat eljuttatja egy mini számítógéphez, a mesterséges intelligencia elemzi a helyzetet, gyors döntést hoz és riaszt.

A rendszer a gépkocsiban lévő hőmérséklet alapján többször is képes riasztani, először csak egy figyelmeztető fényjelzés gyullad fel, majd figyelmeztető hangjelzés szólal meg és ha kell, SMS-üzenetet küld az autót vezetőnek.

A riasztási rendszerbe bekapcsolják a mentőket is, akik távirányítással képesek kinyitni az autó ajtóit és ablakait.

Az új rendszer egyedülállóságát az adja, hogy könnyű és egyszerű beépíteni, használni, megbízható - kizárja például a hamis riasztást -, olcsó és nincs hozzá szükség speciális biztonsági ülésre sem. 

Az izraeli kormány adatai szerint az elmúlt tíz évben 755 gyermeket felejtettek gépkocsikban, közülük 30 meghalt a felforrósodott autóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?