Másság és tolerancia, avagy egyneműek szerelme

A másság egy kimondottan szociálpszichológiai fogalom. A személyiségpszichológa, az individuálpszichológia, azt mondja, minden ember egy egyedi, megismételhetetlen csoda. A másság kultúra- és társadalomfüggő fogalom, például az ókori Rómában nem is számított valamire való fiatalembernek az, akinek nem volt egy idősebb férfi szeretője, tanítója, támogatója. Abban a korban ez nem számított másságnak, sőt, majdnem társadalmi elvárás volt. A kereszténység térhódítása óta ez megváltozott. A másság relatív fogalom: kikhez képest, mihez képest más valaki, illetve egy adott kultúrkörben, társadalomban mi számít másságnak, az milyen megítélés alá tartozik erkölcsileg. Minden korban voltak és vannak fiatalok, akiknél az számít pozitívnak, ha valaki minél inkább szembeszáll az általánosan elfogadott normákkal, szabályokkal, még akkor is, ha az neki személyesen is rossz. A sok frusztráció, a hátrányos helyzetből, kisebbségi érzésekből fakadó kompenzálás azt okozza, hogy az ő társadalmi formációjukban ellentétes előjelűvé válnak az értékek.

A homoszexualitásról vitatkoznak a tudósok, hogy mennyi szerepe lehet kialakulásában az öröklődésnek, mekkora a családi, kora-gyermekkori kötődéseknek (szülőkkel való viszony, válások). Sőt, az ezoterikus pszichológia szerint az illető előző életében másik nemű volt, még vannak elintézendő dolgai abban az életében, és az karmikus feladat számára, hogy megküzdjön a megoldatlan problémáival.

Nagy szerepe van a kora-gyermekkori problémáknak, de nem kizárt, hogy a homoszexualitás kialakulásában szerepe lehet az öröklésnek is, mint egyéb pszichológiai „másságoknál”: kialakulásában kombinálódnak a tanult és az örökölt jellemzők.

Homoszexuális viselkedési formák megfigyelhetők az állatoknál is, és összeköthetőek a hatalmi helyzettel. A falkákba verődő kutyaféléktől az emberszabású majmokig sokszor a meghágó mozdulat a felsőbbrendűség kifejezése a fiatalabb állattal szemben. A háborúban a támadó katonáknál (tehát az agresszornál, a területszerzőnél) is gyakran előjön a megerőszakolás mint agresszív cselekvési mód. A hatalmi érzés és az agreszszív szexualitás gyakran összekapcsolódik. Ez lényegében a fajfenntartási ösztön következménye. Ennek eltorzult formája nyilvánul meg a szexuális és a kapcsolati szado-mazohizmusban (hetero-, vagy homoszexualis változatban. egyaránt).

Aki pszichológushoz fordul, az segítséget kér. Az, akinek a szexuális identitása egyértelmű, és ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy hetero- vagy homoszexuális, az nem fordul lélekgyógyászhoz, és általában ez nem is okoz lelki problémát se neki, se a partnerének, sőt, még annyira a társadalomnak sem. De az a személy, aki bár érzi a késztetéseket, küzd ellenük (egyszerre vagyunk biológia, pszichés és társadalmi lények), bűntudata van a családi és társadalmi elvárások megsértése miatt. Először fel kell oldódnia a belső érzelmi konfliktusnak, és utána kikristályosodik, milyen irányba fejlődik tovább, vagy változik a szexuális orientáció. A kutatások szerint a fiatal férfiak majdnem 50 százalékának van valamilyen homoszexuális élménye. Pont azért kritikus dolog fiatal korban az ilyen esemény, mert akkor még a nemi identitás sem alakult ki tökéletesen. Ha egy kamasz fiú áldozatául esik egy pederaszta csábításának, az megzavarhatja a további pszichoszexuális fejlődését. Ha olyan valakivel történik ez, aki teljesen biztos a nemi identitásában, sokkal jobban fel tudja dolgozni, és nem befolyásolja abban, hogy később teljesen normális heteroszexuális életet éljen (pl. börtönélmények).

Nemzetközi becslések szerint a homoszexuális lakosság aránya általában öt százalékra tehető. Egészen a legutóbbi időkig igaz volt, hogy a homoszexualitás problémája – a szélsőséges véleményeket leszámítva – nyíltan nem nagyon foglalkoztatja a kelet-közép-európai társadalmat. A tolerancia és az elfogadás azonban még ma is könnyen szertefoszlik, például ha kiderül, hogy az iskolában a vele azonos neműekhez vonzódik a tanár, vagy a homoszexualitás valakinek a gyerekét érinti.

„A legtöbb meleg és leszbikus fiatal szülei soha nem számolnak efféle »sorscsapással«” – jegyezte meg Szenteh Natália, aki könyvet írt a melegek problémáiról, és aki tíz éve tart fenn telefonos segélyvonalat a meleg gyerekek szüleinek. Amikor kiderül, hogy a gyerek homoszexuális, akkor a csalódás, a tudatlanság és az előítéletek miatt a szülők úgy érzik, hogy összedől körülöttük a világ. „Úgy vélik, hogy gyermekük a társadalom kitaszítottjává válik és sokszor magukat hibáztatják az esetlegesen elhibázott nevelés miatt” – állítja a szerző, aki reméli, hogy könyve eljut a többségi társadalomhoz, és ezáltal sikerül valamelyest változtatni e negatív felfogáson.

Budapesten 1997 szeptemberében rendezték meg első alkalommal a Gay Pride Day-t, a Meleg Büszkeség Napját, a résztvevők „erőltetett menetben” haladtak, mivel volt egy „zsigeri félelem” az atrocitásoktól – emlékezett Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért ügyvivője. Hozzátette: „Budapesten sokkal jobb a hatalom viszonya hozzánk, mint Kelet-Közép-Európa más országaiban”.

Budapesten az elmúlt években a homoszexuálisok nemzetközi zarándokhelye lett a Kerepesi temető 34-es parcellája, az őket jelölő szó megalkotójának, Kertbeny Károlynak (1824-1882) a síremléke, amelyet a Meleg és Leszbikus Fesztivál résztvevői minden évben megkoszorúznak. Sokáig jeltelen sírban nyugodott a Bécsben magyar szülőktől Karl Maria Benkert néven született irodalmár, műfordító, a nemzetközi melegtörténelem fontos alakja, aki hírét nem költői munkásságának, műfordításainak, hanem az általa megalkotott szónak, szavaknak köszönheti.

Ő használta először 1868-ban egy magánlevélben, majd 1869-ben már nyilvánosan is a görög homosz és a latin sexus szavak összeolvasztásából született homoszexuális kifejezést. Kevésbé megbélyegző fogalmat keresett az akkoriban csak szodomitákként vagy fajtalankodókként nevezett csoport megjelölésére, és ő beszélt először homo-, mono-, hetero- és normálszexuálisokról.

Az író síremlékét 2002-ben avatták fel, megemlékezve arról, hogy Kertbeny hangsúlyozta: a modern államnak ki kell terjesztenie az állampolgárok magánéletébe való be nem avatkozás elvét a homoszexuálisokra is. Ő maga így írt erről: A veleszületettség bizonyítása veszélyesen kétélű fegyver. ... Sokkal inkább arról kell meggyőzni az ellenfeleket, hogy éppen az általuk használt jogi fogalmak szerint nincs semmi közük ehhez a hajlamhoz, akár veleszületett, akár szántszándékos, mivel az államnak nincs joga beavatkoznia abba, amit két 14 év feletti ember önként, a nyilvánosság kizárásával, harmadik személyek jogainak megsértése nélkül egymással művel – írta Kertbeny 1868-ban.

Magyarországon a homoszexualitás társadalmi megítélésében nem feltétlenül az érvek, hanem az előítéletek és indulatok játsszák a főszerepet. A homoszexualitás társadalmi elfogadottságának mérésére gyakran alkalmazzák azt a módszert, hogy az embereket megkérdezik, mit gondolnak erről a kérdésről. Az így kapott eredmények azonban Magyarország tekintetében elég ellentmondásosak – írta Takács Judit egy, a témával részletesen foglalkozó tanulmányában, amely szerint a homoszexualitás jelentős identitásalkotó erő.

Egy 1991-es nemzetközi kutatás arra az eredményre jutott, hogy Magyarország a többi kelet-európai ország átlagánál – sőt a nyugati átlagnál is – elfogadóbb a homoszexualitással kapcsolatban. Egy 1993-as nemzetközi adat szerint viszont a megkérdezettek 85 százaléka gondolta azt Magyarországon, hogy a homoszexualitás minden körülmények között megbocsáthatatlan. Az egy évvel későbbi magyar felmérés szerint a megkérdezettek 78,6 százaléka mindenféleképpen helytelennek ítélte, ha két azonos nemű felnőttnek szexuális kapcsolata van egymással. Egy 1995-ös magyar adat szerint a válaszadók 74,6 százaléka az azonos neműek együttélését, 73,6 százaléka két férfi, 71,6 százaléka pedig két nő szerelmét nem tartotta elfogadhatónak.

Az új évezredben is csak nagyon lassan szűkül azoknak a köre, akik a melegeket érő kisebb-nagyobb hátrányokat jogosnak ítélik. Az azonos neműek házasságát 2005 márciusában még a magyar lakosság 74 százaléka ellenezte, 2007 júliusában viszont már 9 százalékkal kevesebben vélekedtek ugyanígy – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2007 július 7–8-án, a homoszexualitását nyíltan megvalló államtitkár bejelentése után néhány nappal, s Meleg Büszkeség Napjával pedig éppen egybeeső időpontban elvégzett, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1000 fős minta megkérdezéséből. A magyarok toleranciáját azonban árnyalja, hogy míg két éve csupán a lakosság 29 százaléka korlátozta volna állami, jogi eszközökkel a homoszexuálisok életét, ma 34 százalék szorgalmazna hivatalos fellépést a melegek ellen, – igaz, a jelentős többség (58 százalék) úgy gondolja, hogy az állam ne avatkozzon bele ebbe a kérdésbe.

A közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy a politikusoktól nagyobb őszinteséget vár el a lakosság, mint az átlagemberektől. A megkérdezetteknek csak 45 százaléka vélekedik úgy, hogy a politikusoknak el kellene titkolniuk másságukat, míg valamivel többen (47 százalék) tartják azt, hogy az átlagemberek esetén a titkolózás helyénvaló. A magyarok sokkal elnézőbbek azokkal szemben, akik megcsalják partnerüket, mint akikről kiderül, hogy saját nemükhöz vonzódnak. A megkérdezettek 78 százaléka szavazna olyan képviselőjelöltre is, aki többször elvált, 63 százalékuk válaszolta, hogy nem zavarja őt döntésében, ha egy jelöltről kiderül, hogy megcsalta házastársát vagy állandó partnerét, de csak 38 százalékuk tenne ikszet homoszexuális politikus neve mellé. Még kevésbé fogadnák el azokat, akikről kiderült, hogy már fogyasztottak kábítószert. Az idézett felmérés szerint csupán a lakosság 31 százalékát nem tántorítaná el ez attól, hogy rájuk szavazzon.