Érdekesen viszonyulunk a hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felében hódító szoftrock és glamrock zenéhez. Ezek a rádióbarát stílusok a fénykor elmúltával fokozatosan a régi idők zenéjére specializálódott rádióadók műsorába szorultak vissza, és azóta a mindenkori ifjúság a cikis jelzővel illeti mindkét irányzatot.
Máris tarol 2007 reménysége
A Mica Penniman néven született énekes amerikai apa és libanoni anya gyermekeként Bejrútban látta meg a napvilágot 1983. augusztus 18-án, aztán éltek Párizsban, onnan Londonba költöztek, ahol egy francia iskolába járt, orosz énektanárnőtől vett magánórákat, tizenkét évesen már a Royal Opera House kórusában énekelt, majd a Royal College Of Music hallgatója lett, és klasszikus zenei képzettséggel a zsebében először zeneszerzőként tevékenykedett, meg reklámzenét írt. Első kislemezdala, a Cutting Crew-féle (I Just) Died In Your Arms dallamát alapul vevő, táncra ingerlő Relax (Take It Easy) című tavaly októberben jelent meg, és Nagy-Britanniában csak a letöltési listán regisztrálta magát, csúcspozíciója a 67. hely volt, de a rádiók sokat játszották. Ennek köszönhetően a brit közszolgálati adó, a BBC hallgatói Mikát szavazták meg 2007 legnagyobb reménységének. Az ötoktávos hangterjedelmű, fejhangon éneklő göndör fürtű fiatalember a Grace Kelly című felvétellel az év első heteiben emelkedett a sztárok sorába – a brit kislemezlistát öt hétig vezetett szerzeményben arról énekel, hogyan próbálták őt befolyásolni, alakítgatni a popzene nagyurai.
„Mintha Freddie Mercury eltitkolt gyermeke bukkant volna fel” – írta róla egy londoni kritikus. Mika február 5-én kiadott Life In Cartoon Motion című nagylemezét hallgatva pillanatok alatt kiderül, hogy a Queen néhai frontembere a nagy példaképe, gyakran megdöbbentő a hasonlóság a két előadó éneke között. A bohém diszkópopos album – az énekes által rajzolt borítóval – összességében a Scissor Sisters által kitaposott úton halad. A könnyed, slágeres korong színes világának több dala komoly mondanivalót hordoz, ilyen a szexuális identitászavarokkal küszködő házasember dilemmáit megfogalmazó Billy Brown, a libanoni polgárháborúban fél szemét és élete párját elvesztő asszony történetét elmesélő vonóshangszerelésű Any Other World, vagy a vidám gyerekdalnak álcázott Lollipop című szextanmese.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.