Lőrincz L. László, a magyar krimiírás nagymestere évente két-három vadonatúj regénnyel örvendezteti meg olvasóit. Míg életmű-sorozatának darabjai folyamatosan bővülnek, időközben puhakötésben is megjelenik egy-egy régebbi regénye.
Leslie L. Lawrence – Együtt a négy kisregény
Kicsoda valójában John C. Lendvay?
John C. Lendvay Leslie L. Lawrence tanára volt a Santa Monica-i egyetemen. Lawrence kriminalisztikát hallgatott nála. Különben valós figura, egy kedves ismerősöm.
Melyik regényében szerepelt először?
Lendvay alakja 1988-ban született, azokban a kisregényekben, amelyek most egybekötve jelentek meg.
Miért lényeges, hogy a Lawrence-regényeknek néha ő legyen a főszereplője? Hiszen szembetűnő, hogy mennyire hasonlít a két figura stílusa. Miben különböznek?
Lendvay valóban nagyon hasonlít Lawrence-re, de azért mégsem ugyanaz. Ő például nem ért a Kelethez, a rovarokhoz, és talán kissé humorosabb figura is, mint Leslie L. Lawrence. Mindezeken kívül (és ez az igazán lényeges), az ő tevékenysége a múlt század harmincas éveire tehető, egy olyan világba, ahol még nem volt televízió, mobiltelefon stb., tehát egészen másféle munkát kíván a nyomozás, mint Lawrence idejében.
A helyszínek egyik történetben sem tűnnek igazán fontosnak, nincsenek úgy kihangsúlyozva, mint az Ön többi regényében. Miért?
Az eredeti könyvek (kis füzetek) egy könyvsorozat tagjai voltak. Szigorúan meg volt határozva a terjedelmük, sorra pontosan! Ilyen kis terjedelembe pedig nem fér bele a helyszínek részletes tárgyalása.
Két évtizednyi távlatból az ember már nyilván máshogy szemléli a világot. Belejavított valamelyik történetbe a négy közül, mielőtt újra megjelentek volna?
A lényeget illetően nem. Stilisztikai kiigazításokat – nagyon keveset – azért végeztem rajtuk.
A kötetben mindenekelőtt az nagyon feltűnő, hogy a borítón nincs festmény. Ennek mi az oka?
A borítón valóban nincs grafika, mégpedig azért, mert fel kellett sorolni mind a négy címet, a kettő együtt pedig nem fért rá. Sok olvasónak ugyanis csak egyik vagy másik könyve volt meg a négy közül, s azt szerettem volna, hogy már a borítóból lehessen következtetni rá, melyik kisregények vannak belül. Éppen ezért nem kapott a kötet egységes címet sem.
Lesz-e még új Lőrincz L. László néven kiadott kalandregény?
Természetesen lesz. Terveim szerint még sok.
Elárulna valamit a jövő évi terveiről? 2007-ben hány könyve fog megjelenni?
Februárban egy régi Frank Cockney regény, a Rókacsapda lát napvilágot második kiadásban, májusban pedig egy új Leslie L. Lawrence kötet is megjelenik (Domingos de Carvalho története), ami Portugáliában játszódik le. Ezt majd karácsonykor követi egy újabb, de ez egyelőre maradjon meglepetés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.