Lawrence Block 1938-ban született, első novellája 1957-ben jelent meg. ĺrói pályafutása során több mint hatvan könyvet írt, az igazi hírnevet pedig három regénysorozata hozta meg számára: az Evan Tanner-, a Bernie Rhodenbarr- és a Matt Scudder-regényciklusok.
L. Block, New York krónikása
Hány éves volt, amikor írni kezdett, illetve mik voltak az első publikált írásai?
Tizenhat éves voltam, amikor megírtam az első verseimet és történeteimet (zömében krimiket), és három évvel később már el is adtam az első novellámat. Az első, saját nevem alatt megjelent könyvem a Grifter’s Game (magyarul még nem jelent meg) szintén a krimi jegyében íródott, és az imént említett novella után egy évvel, vagy talán kicsit később jelent meg.
Hogyan születnek az egyes történetek? Van valamiféle adott sorrend?
Nem, nincs semmiféle sorrend. Ez egy érdekes, furcsa folyamat, amit még én sem tudok, de nem is próbálok megérteni. Az ötletek különböző formákban érkeznek, a kidolgozás is mindig más.
Hogy néz ki egy átlagos napja? Hány órát tölt írással?
Attól tartok, nincsenek átlagos napjaim! Leggyakrabban nem írok egész nap, de ha dolgozom, hosszú órákat szánok rá.
Mi a hobbija?
Kellerhez hasonlóan (az író Bérgyilkos-sorozatának főszereplője) én is gyűjtöm a különleges bélyegeket. Ezenkívül szenvedélyes gyalogló, maraton- és ultramaraton-futó vagyok, bár sajnos nem vagyok valami gyors…
Vannak kedvencei a saját művei közül?
Nincsenek favoritjaim, vagy túl sok van ahhoz, hogy felsoroljam őket. A szereplőimmel is hasonlóképp vagyok: mindegyiket nagyon szeretem.
Milyen könyveket olvasott gyerekként, és miket olvas ma?
Már nem igazán emlékszem, miket olvastam gyermekkoromban. Manapság kevesebbet olvasok, mint rég, de mindig utánanézek jó barátom, Donald E. Westlake új könyveinek.
Van kedvenc színésze, illetve filmje?
Soha nem láttam még rossz formában Michael Caine-t. Szerintem ő mindig érdekes tud lenni. Arra, hogy melyik a kedvenc filmem, mindig azt válaszolom, hogy a Casablanca, de hamarosan majd azt is mondhatom, hogy a My blueberry nights, Wong Kar-wai új filmje: legnagyobb örömömre én írhattam meg a forgatókönyvét.
Milyen műfajú zenét szeret?
Leginkább jazzt, klasszikusokat és folkot hallgatok, ezekre tudok legjobban kikapcsolódni, ellazulni.
Az ön szereplői mind máshogy látják New Yorkot: míg Matt Scudder egy mocskos, sötét, bűntől bűzlő helynek ábrázolja, addig Bernie Rhodenbarr szemében ez egy sokkal világosabb, kellemesebb hely. Ön milyennek látja a várost valójában?
Szeretem New Yorkot, nem is szeretnék máshol élni. Viszont nem vagyok otthonülős típus, sokat utazom a világban, és budapesti látogatásaim is mindig kellemesre sikerülnek. Atyai dédapám Budapestről emigrált New Yorkba, még egészen kicsi gyermekként, tehát ősi kötelékek fűznek a magyarokhoz.
Mondana pár szót a soron következő művéről?
Még nem készültem el vele, így hát nem is igazán tudok, de nem is akarok róla semmit mondani. Nem tudom, melyik regényem jelenik meg legközelebb Magyarországon. Az ottani kiadóm szerencsére szorgalmasan dolgozik rajta, hogy a legtöbb könyvem magyarul is megjelenhessen.
Mit üzenne a magyar olvasóknak, illetve a kezdő íróknak?
A magyar olvasóknak a legjobbakat kívánom! A kezdő íróknak pedig türelmet, kitartást és sok lelkierőt, hiszen ezekre bőven szükségük lesz a pályájuk során.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.