Panoráma

Kilencven éve áll Krisztus szobra a riói hegyen

Kilencven éve, hogy felavatták a Rio de Janeiro fölött magasodó Corcovado-hegyen álló, a brazil metropolisz jelképévé vált Megváltó Krisztus szobrát.
MTI

2021. október 17. 16:30

Jézus-szobor
A Cristo Redentor a világ legismertebb és legnagyobb art deco stílusban készült szobra, egyben a negyedik legnagyobb Krisztus-szobor a világon. Rio de Janeiro és Brazília jelképe, az ország leglátogatottabb turisztikai látványossága, amely évente közel kétmillió látogatót vonz. - Fotó: Shutterstock

A 710 méter magas Corcovado-hegyen (amelyet sokan összekevernek az öböl másik felén található Cukorsüveg-heggyel) először az 1850-es évek közepén javasolta emlékmű megalkotását Pedro Maria Boss vincés szerzetes, akit elbűvölt a hegy titokzatos szépsége. Boss a Krisztus-szobrot II. Péter brazil császár lányának, az akkor még gyermek Izabella hercegnőnek ajánlotta volna. Ötletét elutasították, majd a köztársaság 1889-es kikiáltása, az állam és egyház szétválasztása után feledésbe merült. Egészen 1921-ig, amikor az ország függetlenségének századik évfordulójára (Brazília portugál gyarmatból 1822-ben vált független állammá) készülve a riói katolikus közösség Krisztus-szobor fölállítását kezdeményezte a hegy csúcsán, amely így a város bármelyik pontjából látható lenne. A nemzeti emlékhely megépítéséhez Epitácio Pessoa elnök hozzájárulását is megnyerték, s bár a végső tervek még hiányoztak, 1922. április 4-én, a centenáriumi ünnepségek keretében elhelyezték az alapkövet.

A még ugyanebben az évben kiírt pályázatot egy brazil mérnök, Heitor da Silva Costa nyerte a jobb kezében keresztet, baljában a földgolyót tartó Krisztussal. Tervén később változtatott, társa, Carlos Oswald képzőművésszel az álló, kitárt karjaival keresztet formáló figura mellett döntött. Az alkotás Párizsban, a húszas évek felkapott művészeti irányzata, az art deco stílusában készült a lengyel-francia szobrász, Paul Landowski részletes tervei alapján, Albert Caquot mérnök közreműködésével. A kivitelezésen dolgozó építész-mérnök-szobrász csoportnak nehéz műszaki feladatot kellett megoldania: olyan statikai megoldást kellett találniuk, amely a szél és az időjárás viszontagságainak is ellenáll. A szobor darabokban készült: kezét Landowski, Krisztus arcát a román Gheorghe Leonida mintázta, míg a törzs és a karok Silva Costa művei. A tényleges építési munkálatok 1926-ban, Silva Costa vezetésével kezdődtek el és öt évig tartottak, a költségeket egészében a brazil katolikus egyház finanszírozta egy korábbi, országosan meghirdetett adománygyűjtésből.

Jézus-szobor
A Megváltó Krisztus első projektje, amelyet Heitor da Silva Costa tervezett: az egyik kezében a kereszt, a másikban a földgolyó. A projektet Cristo da Bola (a bola portugálul labda) néven is ismerték, mert a lakosság a brazil futballhoz kapcsolta. (Fotó: Wikipedia/Abner Ismael Bento)

Krisztus alakja 30 méter magas, karfesztávolsága 28 méter, a 635 tonna súlyú szobor talapzata nyolc méter magas. A fő elemeket, a kereszt alakú szerkezetet acél helyett a statikailag jobban megfelelő vasbetonból készítették, a külső réteget pedig tartóssága, ellenálló képessége és könnyen faragható tulajdonsága miatt zsírkőből. A szerkezeti elemeket a már létező fogaskerekű vasúton szállították a hegy tetejére, hogy az alkotást a helyszínen állíthassák össze. A köveket ezernyi háromszögre vágták és kézzel ragasztották egymáshoz, csak ezek után illesztették őket a szoborhoz. A szobor akkori árakon 250 ezer, mai árakra átszámítva 3,4 millió dollárba került.

Az ünnepélyes átadásra 1931. október 12-én került sor. A tervek szerint a kivilágítást a rádió egyik feltalálójaként is emlegetett olasz Guglielmo Marconi Rómából, majdnem tízezer kilométerről küldött rövidhullámú rádiójele kapcsolta volna be, de a rossz időjárás következtében a jel gyönge volt, ezért a fényeket a munkásoknak kézzel kellett felkapcsolniuk.

Az avatási szertartást 1965-ben VI. Pál pápa jelenlétében megismételték. A szobrot 1980-ban Szent II. János Pál pápa brazíliai látogatására készülve teljesen megtisztították, tökéletesítették az emlékmű világítórendszerét, 1985-ben pedig kötélvasutat építettek a hegycsúcshoz. A szobrot többször restaurálták, korrózióvédelemmel látták el, a mozgáskorlátozottak számára liftet építettek, amióta pedig mozgólépcső is készült, a kényelmesebb turistáknak sem kell megmászni a vasútállomástól felvezető 222 lépcsőfokot.

Jézus-szobor
A Megváltó Krisztus szobra a 710 méter magas Corcovado-hegyen áll, szemben az öböl másik felén található a Cukorsüveg-hegy. - Fotó: Shutterstock

Évente több villámcsapás éri a szobrot, 2008-ban és 2014-ben a feje, a szemöldöke és több ujja is megsérült. Ezt követően kicserélték a zsírkő egy részét, eltüntették a nedvesség okozta foltokat, és megjavították a szoborra telepített villámhárítókat. Mivel az eredeti halvány, világos zsírkő már nem áll rendelkezésre, a javítások során felhasznált kövek miatt a szobor egyre sötétebb árnyalatot ölt.

A Megváltó Krisztus (portugálul: Cristo Redentor) a világ legismertebb és  legnagyobb art deco stílusban készült szobra, egyben a negyedik legnagyobb Krisztus-szobor a világon. Rio de Janeiro és Brazília jelképe, az ország leglátogatottabb turisztikai látványossága évente közel kétmillió látogatót vonz. 2006-tól a szobor lábánál felszentelt kápolnában keresztelőket, esküvőket tartanak, ezzel is növelve a Tijuca Erdei Nemzeti Park csodás területén álló impozáns szobor turisztikai vonzerejét. Egy 2007-es nemzetközi szavazáson a Megváltó Krisztus szobra a világ hét új csodájának listájára is felkerült.

Ugyancsak Brazíliában, Encantado városában 2019 óta épül egy a Megváltó Krisztus-szoborhoz hasonló alkotás. Tervek szerint év végére készül el a Védelmező Krisztus, amely, ha befejezik, talapzattal együtt 43 méter magas lesz, azaz 5 méterrel magasabb, mint riói párja, belsejébe liftet, a tetejére kilátóteraszt terveznek

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kiska schuster gašparovič

Három egykori államfő intézett fontos felhívást Szlovákia lakosaihoz

Marta Matyasová

Amíg élek, játszani fogok

sorozatok

SOROZATDARÁLÓ: Behálózta és kifosztotta a saját pszichiátere

adventi vásár

Szóval kirándulna Magyarországra? Ezek az árak a győri adventi vásáron - euróban

Igor Matovič

Matovič: a helyzet nem fog javulni, a lockdown elhúzódik

koronavírus iskola

Ukrajnában csaknem háromezer pedagógust függesztettek fel az állásából a védőoltás hiánya miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.