Csaknem 50 ezer ügyfél döntött úgy, hogy elege van az addigi mobilszolgáltatójából, és inkább egy másik céghez vándorol.
Kiderült, melyik a legvonzóbb szlovákiai mobilszolgáltató
Csaknem 50 ezer ügyfél döntött úgy, hogy elege van az addigi mobilszolgáltatójából, és inkább egy másik céghez vándorol.
Ez sok esetben lehetőség is az operátoroknak (nem véletlen, hogy számos kifejezetten a konkurens cég elégedetlen ügyfeleit célozza meg, bónuszokkal, akciókkal, akár pénzzel is), de gyakran vesztesként jönnek ki ebből a párbajból. A mostanában nyilvánosságra hozott gazdasági adatokból kiderült, melyik szolgáltató hogyan zárta ezt a versenyt a harmadik negyedévben.
Két cég nyert, kettő pedig bukott ebben a megmérettetésben.
De mit is jelent a számhordozás, amely ezt a vándorlást lehetővé teszi? Ez egy uniós jog, amely biztosítja az EU állampolgárainak, hogy bármikor szolgáltatót válthassanak, azzal, hogy a telefonszámát magával viheti. Korábban ugyanis sokan csak azért nem távoztak az operátoruktól, még ha elégedetlenek is voltak, mert kényelmetlen és időigényes lett volna mindenkit értesíteni arról, hogy új telefonszáma van.
Ma ez az akadály elhárult, így sokan előszeretettel váltanak – vannak, akik ebből még sportot is űznek, mivel tudják, hogy ha belengeti, hogy távozna, akkor az anyaszolgáltató a piaci forgalomban nem lévő, extra kedvezményeket is kínál neki, csak hogy maradásra bírja.
Még mielőtt a konkrét számokat néznénk, fontos megemlíteni, hogy az adatokban némi eltérés lehet, ennek oka a szolgáltatók könyvelése, mivel egy-két nappal később kerül be egy távozó/érkező ügyfél (ezzel kicsúszik az első negyedéves statisztikából vagy bekerül még az előző negyedévből), az új szolgáltatónál azonban hamarabb megjelenhet.
Ahogy a táblázatból is jól látható, a harmadik negyedévben az Orange és a 4ka mínuszban zárt, azaz többen mentek el, mint amennyien távoztak, míg a Telekom és az O2 örülhet, mert bár sokan távoztak, de még több új ügyfelet csábítottak át.
Az Orange csak a 4ka-val szemben tudott pluszban maradni, az O2 minden konkurenciától több ügyfelet szerzett, mint amennyi távozott. A Telekom csak az O2-vel szemben maradt alul, míg a 4ka mindhárom konkurens cég esetében többet vesztett, mint amennyien onnan érkeztek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.