A Karvai Összevont Kertészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanuló diákok virágkötő tanulói minden ünnepkörre díszbe öltöztetik az iskolájukat. Ezen a héten már a jövő szerdai Bálint-napra készülődnek.
Készülődnek a Bálint-napra
Mi, mint az utókor nevelői és tanítói, fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat a lehető legtöbb ismerettel, információval és tudással halmozzuk el. Fontos a szakmai tudás, az anyanyelvi hovatartozás, identitás elsajátítása, de a hagyományok ápolása is. A Karvai Összevont Kertészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskola tanárai és diákjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy fejlesszék a szépérzéküket. Ilyenkor megbeszélik, hogy melyik ünnepkör honnét ered, mik a jellegzetességei, múltja, mi maradt meg mára, és mi az, amit tovább kell ápolni. Farsang alkalmából a másodikos virágkötő-berendező szakos tanulók kidíszítették a szakgyakorlati termek folyosóit.
Az iskola tanulói minden szakversenyre igyekeznek maximálisan felkészülni. ĺgy volt ez az „adventtól-karácsonyig” házi verseny megrendezésénél is, amelyen az évfolyamok-osztályok versenyeztek. A verseny lényege az volt, hogy a tanulók csoportosan készítsenek különböző térkompozíciókat az adott témával kapcsolatban. Mivel a versenyt a másodéves virágkötő tanulók nyerték, ők kapták feladatul, hogy a farsangi ünnepkörre díszbe öltöztessék a folyosót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.