Prága. Hivatalosan díszpolgárságot ajánlott fel és csehországi látogatásra invitálta a héten John Kerryt, az amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltjét az észak-morvaországi Horní Benešov, ahol az amerikai politikus apai nagyapja született. Ezt Josef Klech, a 2400 lakosú kisvároska polgármestere jelentette be.
Kerry díszpolgársága
„A hivatalos meghívót már elküldtük, de hogy a látogatásra mikor kerülhet sor, azt nehéz megmondani. Az amerikai választások előtt aligha van rá remény.” A polgármester szerinte a város vezetése két forgatókönyvet készített: az egyiket arra az esetre, ha Kerry győzne és az USA elnöke lenne, míg a másikat arra, ha veszít. Mint kiderült: ha Kerryből elnök lesz – amiben a városka minden lakosa bízik –, akkor Horní Benešov egész vezetése felkerekedik Amerikába, s a díszpolgári oklevelet ott adják majd át Kerrynek. Ha veszít, akkor Horní Benešovba várják. Ugyanis a választás eredményétől függetlenül, emléktáblával jelölik meg azt a helyet, ahol Kerry cseh-német-zsidó elődeinek a háza állt. Az emléktábla szövege természetesen attól függ, lesz-e belőle elnök. Az egykori ház ma üresen álló telkén kis múzeumot is épít a város. El tudják képzelni, hogy ennek megnyitására érkezne Kerry Horní Benešovba.
Persze olyanok is vannak, akiket hidegen hagy Kerry esetleges sikere, illetve a városka ebből remélt előnyei. „Ne számoljatok azzal, hogy valaha is eljön Benešovba. Mit csinálna egy ilyen Isten háta mögötti lyukban?” – idézte az egyik véleményt a polgármester. Mások meg azt mondják, ne másszunk az amerikaiak hátsójába, mert úgyse várhatunk tőlük semmit. A polgármester leszögezte: Horní Benešov vezetői nem számolnak azzal, hogy Kerry győzelme esetén pénzt kapnának az amerikaiaktól, de azzal igen, hogy a várost meglátogatná. „A televízióban már megígérte, hogy győzelme esetén felkeresi Sziléziát, ősei földjét.”
Kerry apai nagyapja Horní Benešovban jött a világra 1873-ban. A város akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia része volt és a települést gyakorlatilag száz százalékban németek, illetve német zsidók lakták. Kerry nagyapja pedig a jelek szerint német zsidó volt. A mai lakosokat azonban ez cseppet sem zavarja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.