Képzelt riport egy szerda délutánról

Csak azért éppen szerda, mert – mint szláv eredetű neve is mutatja – a hét közepe. Ilyenkorra elfogynak a hét végén beszerzett tartalékok. Alig várjuk a pénteket, hogy elfeledkezhessünk a vekker, reggeli, kávé, siess már, elkésünk, megint elment az orrunk előtt a villamos, nem indul az autó, ja, elfelejtettünk tankolni, otthon maradt a gyerek tízóraija, pedig a tornazsák mellett volt, ja, azt is az előszobában felejtettük, édes gyerekem, ne vonszold magad, mindjárt csöngetnek, ha így folytatjuk, holnap kirúg a főnök kezdetű, istenem, ennyi ügyfél, fél óra múlva lejár a munkaidőm, és még mindig tízen várakoznak ügyintézésre folytatású, mi legyen a vacsora, főzzek, hideget együnk, be kell kapcsolni a mosógépet, a férjemnek nincs vasalt inge, menj már zuhanyozni, zsupsz, az ágyba, összeesek a fáradtságtól végű sóhajokról. Nevezhetjük mókuskeréknek – ez kedves, a mókuskákat szeretjük, Misi Mókus végett is –, rosszabb esetben egyszerűen azt mondjuk, taposómalom. Nem könnyű kikecmeregni belőle, de ha az ember nem tesz semmit saját maga érdekében, senki se ráncigálja ki az egyforma hétköznapokból. Vannak szerencsések, akik élvezik a munkájukat, akik szívesen intézik mások ügyeit, akik örömmel szolgálnak ki másokat, vagy egy hűvös irodában belemerülnek a könyvelés gyönyörűségébe. Mások hajnaltól késő estig üzletet kötnek, annak reményében, hogy legalább nyáron élvezhetik a robot gyümölcsét. Egyébként többnyire egyformán élünk. És, sajnos, erre az egyformaságra szoktatjuk a gyerekeinket is. A hétköznapok a nyolc és több óra munka, néhány óra utazgatás a munkahelyre, onnan haza, közben bevásárlás, majd egy-két óra a háztartásban, gyönge félóra szórakozás a tévé előtt, a maradék alvás, de nem mély, egészséges, hiszen általában úgy alszunk el, hogy már a másnapi teendőket osztjuk be. És nem, hogy nem vagyunk képesek vágyakozni az után, ami már a miénk, arra is képtelenek leszünk lassan, hogy arra vágyakozzunk, amit nem birtokolunk.

Pedig milyen egyszerű. Képzeljünk el: egy szép szerda délután fogjunk magunkat, és tótágast állunk. Legnagyobb meglepetésünkre nem dől össze a világ, sőt a család sem esik szét, mi több, a háztartásunk se borul föl. Nem teszünk világmegváltó dolgokat. Arra ugyan hiába vágyunk, hogy egy kellemes szerda délután fölpattanunk magánhelikopterünkre, elszállunk a világ másik végére, és megmásszuk a Mont Everestet. Talán annyi is elég, hogy nem nyitogatjuk a hűtőt, becsukjuk a konyhaajtót, nem nézünk a szennyeskosárba, nem húzzuk végig ujjunkat a bútoron, ötperces zuhanyt veszünk, átöltözünk, és kiruccanunk. Sétálunk egy jót a közeli erdőben, ha csöndre, nyugalomra, jó levegőre vágyunk, előkapjuk a biciklit, görkorcsolyát, ha szeretnénk megmozgatni egész nap széken sanyargatott izmainkat, megnézünk egy jó filmet (szigorúan moziban) – bár ez manapság egyre reménytelenebb vállalkozás, sajnos, többnyire amerikai akciófilmekből válogathatunk, kiülünk a belváros egyik legszebb kávéházának teraszára, ha azt szeretnénk, most bennünket szolgáljanak ki, azzal az elégedett érzéssel, hogy nem üzleti találkozó, semmire sem kell figyelni, csak nézni az emberek színes forgatagát.