Kedvencem a sztrichnin

Hiszen a méreg nem is a kávéban volt. A csészét csak azért törték össze, hogy elterelje a gyanút a doktorról. Ehhez a zseniális következtetéshez persze Poirot kellett. Az okos kis belga, aki először A titokzatos stylsi esetben lépett színre, hogy aztán végigkísérje Agatha Christie egész életpályáját. Poirot-nak rengeteg fura tulajdonsága van, mint ahogy ezt a filmes adaptációkban remekül és sokszor hangsúlyozták is. Először is nagyon alacsony, járása tipegő, és pompás, pomádés bajusz díszíti ábrázatát. Ám érdekes módon az apró belgának a testi tulajdonságai mellett még egy jellegzetes ismertetőjegye van - nevezetesen, ahogy a kávét issza. Férfiatlan módon mindig rengeteg cukrot kér (négy és hat között, ez regényenként változik), és a kiskanalat következetesen a csészében felejti, hogy az majdnem kiszúrja a szemét. Többször kiderül, hogy nyomozónk a kávézást voltaképpen desszertként fogja fel, egyenrangúan kezeli a barackos süteménnyel és társaival. Poirot zsenijének nem kell kávé, hogy felpezsdüljön. Arra sem kávézás közben döbbent rá, hogy a méreg a kakaóban volt. Pedig - mint az megtudható, ha valakit meg akarunk mérgezni, arra a kávé a legnagyszerűbb dolog: erőteljes íze elfedi a mérgekét. Szerencsés esetben társunk, akit el akarunk tenni láb alól, nem Poirot-típus, nem kavargatva, hosszan kortyolva issza a feketéjét, hanem egy csapásra felhajtja. Legyen alibink, főleg, ha nők vagyunk, hiszen Agatha óta az is szállóige, hogy „a méreg a nők fegyvere“. A csészét lehetőleg rögtön tüntessük el, nehogy laborba küldjék. Kérdés persze, a mérget honnan szerezzük meg. Ebben - egyelőre - még nem tudok segíteni. Kedvencem a sztrichnin. A legtöbb bűnügyi történetben vagy arzént, vagy ciánt vagy, a már említett sztrichnint használják a hölgyek…

Persze, senkiben sem szeretném elültetni a parát. Nem mondom, mindenkinek lehetnek ellenségei (nekem is vannak), de ma már elég ritkák ezek a kedvelt krimifogások. Elképzelem magam, ahogy oldom fel a mérget - maradjunk a sztrichninnél - egy pohárkában. Kezem remeg, ugye még nem vagyok gyakorlott Borgia, mellémegy, a kis por egyből elárul. Amikor gyerek voltam, apám mindig mondta, hogy egyem meg az alma csutkáját is, hiszen abban van a cián (vagy arzén? Már nem tudom pontosan), hogy legalább egy gyilkossági módtól védett legyek. A kávé ízét pedig annyira szeretem, hogy ezzel nem tudnának megvezetni. Olyan leszek inkább, mint Miss Marple. Kavargatom a tejszínt és a cukrot a díszes, antik porcelánban, és inkább egy-egy gyilkos megjegyzéssel, ártatlannak tűnő pletykálkodással intézem el az ellenségeimet.