Kávé, nosztalgia

Tegnap éjjel őrülten tomboltam a lakásban, az adóbevalláshoz szükséges papírokat keresve. És akkor kezembe akadt pár régi, nagyon régi, még a gimnázium végén datálódott szerelmes levél. És egyből beugrott minden. A reggelek, az akkori konyhák még a szülőknél, minden. Hogy olyan jól közös kávé nem esett soha, mint vele. Az első férfi (még nem férfi, szinte gyerek, én is az voltam, 17 éves), akivel együtt aludtam, és együtt ittuk az első kávét reggel. Mindig hétvége volt, csak akkor találkozhattunk, messze laktunk egymástól. Este gyakran nagyon berúgtunk, igazi kamaszos lendületből, és akkor sokáig az ágyban heverésztünk. Volt, hogy neki előbb el kellett indulni, ment a vonata. A kávét bekészítette, csak alá kellett gyújtani, mellette ott állt a levél: „Ne haragudj, hogy nem vártam meg a három órát, már délelőtt felébredtem, mennem kellett. Remélem, távozásom zajtalan volt, vagy legalábbis halkan zajlott. Pussz: (…) (hm) (igen). Ehhez a levélhez mellékelek – benne van – egy adag „Egyesült Antianyagot”, kávéban oldódik, de csak olyanban, amit én tettem fel neked. Kizárólag fejfájás, hányinger, rosszullét, depresszió, légzési nehézségek, földieper-mérgezés, keringés megszűnése, kettőslátás, ízületi fájdalmak, kényszeres citrompótlótabletta-fogyasztás, valamint zavartság, egyensúlyzavar, gyötrő hallucinációk (valaki kekszet ropogtat, a szomszéd lakó újabb polcokat szerel a plafonra, etc.), álmatlanság, idült somolygás stb. tünetek hatékony kezelésére. U.i.: Ne aggódj, nekem is maradt.” És volt, hogy tudtuk, egyszerre kelünk fel reggel (akkor még nem volt mobil, előre megbeszéltük, hogy együtt kávézunk, 250 km távolságra egymástól). Az egyik ilyen „közös kávézáson” írta nekem: „Tegnap este fizikai kapcsolatba gondoltam kerülni veled. Megettem egy hajszáladat. Aki most neked ír, attól fél, hogy nem épeszű. Szeret, zaklatott. Ennyi. Mikor lesz már hétvége? Már holnap. Már! Konyha, egyedül. Szorongatom a bögrémet (tudod, amiből te szoktál inni). A gőz kicsapódik arcomon. Elképzelem ujjaidat, ahogy ráfonódnak erre a félgömbre, cseppecskék (három, négy, negyven) gördülnek az orrod mellett, sírni tudnék. Ugye jégkocka-hálóing van rajtad, ha nem velem alszol? Holnap már vonaton, feléd. Ülök majd az ablak mellett, pára, észreveszem (így kell lennie), ahogy egy kávészínű fácán fázósan egy magasabb ágra ugrik, onnan meg a csillagokra és szárnyát igazgatva bizalmatlanul méreget. Meg fogok érkezni.” Milyen régen volt. Távkávét azóta sem ittam, és nem kaptam ilyen leveleket sem. Felnőttem, lehet.