A mostani listák a karácsony utáni hetet tükrözik. Az USA-ban annyira lecsökkent az albumok iránti kereslet, hogy nagy példányszámbeli visszaesésekkel is hatalmasat lehetett előrelépni.
Karácsony utáni visszaesés
Egyesült Államok
Kislemezek
1. Beyoncé: Irreplaceable
2. Fergie: Fergalicious
3. Akon Featuring Eminem: Smack That
Nagylemezek
1. Omarion: 21
2. Akon: Konvicted
3. Soundtrack: Dreamgirls
Listavezetés kis csalással
A kislemezek rangsorának élmezőnye továbbra is mentes a nagyobb változásoktól, az élen ötödik hete Beyoncé tanyázik. Karácsony hetében Nas adta el a legtöbb albumot, 355 ezret értékesítettek a rapper Hip Hop Is Dead című szólólemezéből, amely most a negyedik helyre esett vissza. A csúcson Omarion második albuma, a 21 nyitott elég kiábrándító példányszámmal, csak 119 392 fogyott el belőle a megjelenés hetében. A huszonegyes szám elvileg az előadó életkorát jelzi, közben már huszonkettő is elmúlt, november 12-én töltötte be. Első önálló korongja 2005 februárjában jelent meg O címmel, abból 182 ezret adtak el az első héten. Az énekes korábban a B2K nevű csapat tagja volt, és miután 2004 januárjában kilépett, a kvartett feloszlott. A fiúk legnagyobb slágere, a P. Diddy közreműködésével készült Bump, Bump, Bump 2003 februárjában egy hétig vezette az amerikai kislemezlistát.
Magyarország
Rádiós lista
1. Madonna: Jump
2. Hooligans: Félember
3. Varga Feri & Balássy Betty: Egy bolond százat csinál
Nagylemezek
1. Rúzsa Magdi: Ördögi Angyal
2. NOX: Örömvölgy
3. George Michael: Twentyfive
Újdonságok az alsó mezőnyben
Madonna 2005-ös Confessions On A Dance Floor című nagylemezének negyedik slágere, a Jump a legjátszottabb dal a rádióállomások műsorán. Az albumösszesítés csúcsa változatlan, hatodik hete Rúzsa Magdi lemeze trónol. A negyvenes mezőny utolsó negyedében négy új jelzésű korong található. A 33. helyre érkezett meg Kontor Tamás albuma, a Rengeteg év, a 36. pozícióban az ABBA slágereinek újabb gyűjteménye debütált, megelőzve a 37. helyen nyitó Eminem Presents The Re-Up című válogatást. Ezen a rapper mellett már befutott pártfogoltjai és új felfedezettjei hallhatók. A negyvenedik helyre a korábban a Barátok közt és a Szeress most! című szappanoperákban szereplő Babicsek Bernát lemeze iratkozott fel, amelyen slágereket ad elő tangóharmonikán. (puha)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.