Fotó: Facebook/Kapu Tibor
Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.
Az Axiom–4 küldetés tagjaként június 26-án felbocsátott Kapu Tibor kiemelte: büszke arra, hogy számos előremutató és innovatív kísérletet végez az űrállomás fedélzetén, és a misszió összesen hatvan kísérletéből huszonötöt a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében végez el.
„Nagyon szeretnénk, hogy tovább folytathassuk a programot. Az elmúlt három–négy évben számos kutató, orvos és mások dolgoztak sokat azért, hogy megtanuljuk egy űrhajós kiválasztását és felkészítését. Az űrkutatás hatalmas lehetőség a terület minden jelenlegi és jövőbeni szereplőjének” – mondta a magyar kutatóűrhajós a budapesti HUNIVERZUM Látogatóközpontban tartott sajtóeseményen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.