A 2008-as nyári olimpiai és paralimpiai játékok előkészületei jól, a terveknek megfelelően haladnak. A létesítmények építésénél a biztonságot, a minőséget és a költségeket tekintik három fontos összetevőnek.
Jól állnak a pekingi olimpia előkészületei
Az ésszerű takarékoskodás jellemzi az olimpiai stadion építését is, amelynek befogadóképességét a tervezett 100 ezerről 91 ezerre csökkentették. De redukálták a kosárlabdatorna tervezett színhelyé-nek, a Wukesong csarnoknak az alapterületét is. A játékokat a jelenleg véglegesnek tűnő (jóváhagyott tervek szerint) harmincegy színhelyen rendezik meg. Ezek közül 11 új, 11 már meglévő, míg 9 alkalmi létesítmény. Az edzések céljaira pedig 41 helyszínt jelöltek ki.
Jelenleg a következő nyolc új létesítmény építése folyik: olimpiai stadion, olimpiai vizes központ, lőtér, kerékpár velodrome, Wukesong-csarnok (kosárlabda), nemzeti fedett stadion (torna, kézilabda) kínai mezőgazdasági egyetem csarnoka (birkózás), műszaki egyetem csarnoka (tollaslabda, ritmikus gimnasztika). A birkózás versenyszínhelyének építése lassan befejeződik: a 23 950 négyzetméter alapterületű csarnok lelátóin 8 ezer néző fér majd el. Az olimpia után az egyetem hallgatói mellett a lakosság is igénybe veheti. Az olimpiai játékokhoz kapcsolódó további létesítmények közül a nemzeti kongresszusi központ, az olimpiai falu és a rádiós, televíziós, valamint sajtóközpont építése is folyik. Valamennyi olimpiai létesítményt előreláthatólag az év végéig átadják. (h-pia)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.