A költözködés nagy esély, hiszen nem pusztán lakhelycsere. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy régi életmódunk bizonyos összetevőit megváltoztassuk. Ilyenkor korrigálni lehet a rossz beidegződéseket, de sok egyebet is módosíthatunk életvitelünkben.
Jó alkalom az életmódváltásra
Ahhoz, hogy a ránk váró feladatokat viszonylag egyszerűen meg tudjuk oldani, nem árt alaposan felkészülnünk. A folyamat tulajdonképpen már jóval a költözködés napja előtt beindul. Első jeleként „megszabadulunk” korábbi lakásunktól, eladjuk, vagy felmondjuk a bérleti szerződést, tervezgetjük az új otthon berendezését. Végigmustráljuk háztartásunk darabjait, egyenként szembesülünk régi emlékeinkkel, döntünk kiselejtezésük, megtartásuk, eladásuk, vagy odaajándékozásuk mellett. Szállítókkal és mesterekkel tárgyalunk, le-, szét-, össze- és felszerelést intézünk. Kiíratjuk és beíratjuk a gyerekeket, elbúcsúzunk és bemutatkozunk, címeket és telefonszámokat cserélünk, megkönnyezzük a régit és kíváncsian várjuk az újat. Újabb és újabb csomagokat gyártunk (a papírdobozokból állandóan pótlásra szorulunk), a véget nem érő kipakolás során semmit sem találunk meg abból, amit keresünk. Később persze, a legváratlanabb helyen és időben, ismét minden előkerül.
És hát igen, bár mi akartuk mindezt, mégis menet közben elérkezik egy pillanat, amikor a legszívesebben visszacsinálnánk mindent. Legfeljebb a gyerekek élvezik a dolgot, és egyáltalán nem értik, mit nem szeretnek ebben a jó kis rumliban a felnőttek. A végén persze helyreáll a rend, és olyankor már mi is csak a szépre emlékezünk.
A költözködés olyan, az életünk során felhalmozott tárgyaink „bedobozolását” és elszállítását, be- és kirakodását jelentő, összetett tevékenység, amelyet ma már sokan valamilyen költöztető-, vagy fuvarozócég igénybevételével oldanak meg. A szállításhoz legtöbbször azok is valamilyen szállítócég gépkocsiját veszik igénybe, akik maguk csomagolnak.
A költöztető cégek a hagyományos fuvarfeladat mellett általában olyan melléktevékenységeket is vállalnak, mint a berendezési tárgyak csomagolása, rakodása, a bútorok szét- és összeszerelése, valamint a tehergépjárművek elől elzárt utcákba a behajtási és parkolási engedélyek beszerzése. Ezekről a melléktevékenységekről, illetve díjaikról érdemes még a szerződéskötést megelőzően tájékozódni, és csak azok ismeretében kössük meg a fuvarozási szerződést. A szerződésben feltétlenül meg kell állapodnunk a küldemény tárgyában, azaz az árudarabokban és azok mennyiségében, a fel- és lerakás helyében, a fuvardíjban, az áruátvétel időpontjában, valamint a teljesítési határidőben.
Pozsonyban egy egyszobás lakás átköltöztetésének alapdíja nagyjából 1500 korona körül mozog. Ebben azonban nincsenek benne a további járulékos költségek, vagyis minden attól függ, hogy mi mindent kell költöztetni. Egy zongora például emeletenként 300-400 korona pluszkiadást jelent. Persze a cégek között hatalmas a konkurenciaharc, ami az árakat lefelé nyomja.
Semmiképp sem szabadna azonban az első olcsónak tűnő általános ajánlatnak bedőlnünk. Néha ugyanis a drágábbnak tűnő cég az olcsóbb. Minden attól függ, mi mindent kapunk a pénzünkért. Az egyik legfontosabb tétel a biztosítás. Ha útközben valami történik a szállítmánnyal, és a cégnek nincs biztosítása, akkor újabb problémák elé nézhetünk. (o, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.