Hiányzott az akarat

A sáskák szaporodási területei ismertek, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete, a FAO 2003 októbere óta figyelmeztetett a veszélyre, és a korán felismert sáskarajok jól leküzdhetők. A rovarok azonban kijutottak abból az övezetből, ahol a képződő rajokat irthatták volna. A FAO szerint idén februárban 9 millió dollár még elegendő lett volna a sáskarajok megsemmisítésére. Augusztusban már százmillió dollárra lett volna szükség, a FAO különböző országai azonban október közepéig csak húszmilliót adtak e célra és további 38 milliót ígértek. Pedig Gassert szerint azokat az országokat – Szudánt, Szomáliát, Eritreát, Mauritániát és másokat –, amelyekben a sáskák szaporodnak, támogatni kellett volna, mert túlságosan nagy terhet jelent számukra a fellépés az invázió ellen.

Ráadásul nem használták ki a csaknem teljesen sáskamentes több mint 15 évet sem. Figyelőrendszerek régen léteznek. Egykor nomádokat faggattak és fizettek nekik a felvilágosításért. Ma, a műholdak és repülőgépek korában a fenyegető veszély idejében felismerhető a magasból is, de a helyszínen is kell tájékozódni. A még csak ugrani tudó, fiatal sáskák naponta legfeljebb ezer métert haladnak, és ezért környezetkímélő módon elpusztíthatók: vándorlásuk útjában minden 500-1000 méterre egy sávban rovarirtóval permetezik be a vegetációt.

Ha azonban az ötödik vedlés után a sáskáknak már szárnyuk van és rajzanak, akkor – Grassert szerint – az ember már elvesztette a csatát. Olyankor a sáskák a FAO szerint akár száz kilométert is képesek repülni napjában, vagyis 3500 kilométert havonta. Már nem állíthatók meg, legfeljebb követni lehet a rajt, s meg lehet próbálni akkor elpusztítani, amikor pihennek. Ám ehhez már járművek, repülőgépek, védőruházat, benzin, rádióberendezés, kempingfelszerelés szükséges, no meg élelem a résztvevők számára. Grassert elmondta végül, hogy a nyolcvanas évek végén a sáskarajok a várakozással ellentétben hirtelen eltűntek: Nyugat-Afrikában a szél kisodorta a rovarokat az Atlanti-óceán fölé és ott megfulladtak. A Szudánban naponta kiszórt 20 tonnányi rovarirtó hatására a rajok Szaúd-Arábia, illetve az Indiai-óceán felé repültek és többé nem látták őket.

Sáskajárás veszélye akkor keletkezik, ha a sáskák szaporodási területén két-három egymás utáni évben bőven hull csapadék, és a kopár sivatagi tájak kizöldülnek. Egy nőstény sáska több – egyenként 80-100 tojást tartalmazó – „csomagot” hullat az agyagos talajba. Száraz időben a legtöbb elpusztul, nedves talajban viszont a fiatal sáskák kibújnak és elegendő táplálékot találnak a vegetációban. Sáskarajok akkor képződnek, ha – gyakran több szaporodási ciklus után – növekszik a populáció és szűkösen van csak táplálékuk. A repülni képes felnőtt sáskák ilyenkor elhagyják a szaporodási területet. Egy sáska naponta két grammnyi növényt fogyaszt, ami azt jelenti, hogy egy viszonylag kicsiny – egymilliárd állatból álló – raj napi fogyasztása 2000 tonnányi zöld.